Létrehozva: 2023.06.05.

Óráink vannak hátra: ítélet idő tarolja le az egész országot

Ezt mindenki vegye magához mielőtt útnak indul, szükség lehet rá a következő órákban. Mutatjuk miről van szó.

Akik az elmúlt hétvégét a vízparton vagy éppen a Balatonon töltötték, azok jól döntöttek, ugyanis a hét elején biztosan elfelejthetjük a meleg nyárias napsütéses időt.

A,Woman,In,A,Brown,Coat,Under,An,Umbrella,Crosses
Elázik ma este az egész ország / Fotó: Aliaksander Karankevich / Shutterstock

Hétfő estétől egyre többfelé kell számítani esőre, záporra, zivatarra. A hőérzetünkön a légmozgás sem fog segíteni, mivel a délkeleti szél többfélé megélénkül majd. A csúcsértékek 25 fok körül alakulnak - írja előrejelzésében a Köpönyeg.

Egy darabig nem tér vissza a nyárias idő

Kedd

Gyakran lesz erősen felhős az ég, és két hullámban (először hajnalban, reggel, majd délután, este) számíthatunk esőre, záporra, zivatarra. Délután a Dunántúlon heves zivatarrendszer is összeállhat. 19 és 25 fok közé esik vissza a hőmérséklet.

Szerda

Gomolyfelhős időre van kilátás, és főleg a nap első felében fordul elő zápor, zivatar. 24-25 fok körüli értékeket mérhetünk. Az északnyugati szél megélénkül.

Csütörtök

Továbbra is gyakran lesz gomolyfelhős az ég, és többfelé, akár több alkalommal is kialakulhat zápor, zivatar. 20-25 fok várható.

Péntek

Nem lesz lényeges változás az időjárásunkban: marad a gomolyfelhős, záporos, zivataros és mérsékelten meleg idő. Délután 22-29 fok ígérkezik.

Citromsárga riasztás van érvényben

Hétfőre 16 vármegyére első fokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható heves zivatarok miatt. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti majd, emellett esetenként szélerősödés, de akár jégeső is előfordulhat!

Időjárás eső figyelmeztetés
3 vármegye kivételével mindenhova riasztást adott ki az OMSZ / Fotó: met.hu

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten