Létrehozva: 2022.09.28.

Csúfolták és megverték osztálytársai a vonat elé ugró 11 éves kislányt

Iskolai zaklatás miatt próbálhatott véget vetni éltének az a 11 éves kislány, aki vasárnap kora délután lépett a vonat elé a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyürén.

Szerző Ripost

Hannát kiskorától kezdve a nagyszülei nevelik. Ugyan tartja a kapcsolatot az édesanyjával, de a fejlődését szorosan csak József és Zsuzsanna befolyásolta. Ők a tanúi a mindennapjainak, velük osztja meg minden örömét és bánatát. A nagyapának van elképzelése, hogy a 11 éves gyermek miért léphetett a házuktól alig 300 méternyire a vonat elé a nyílt pályán. 

A,Sad,Girl,Intimidation,Moment,On,The,Elementary,Age,Bullying
Fotó: Shutterstock

Iskolai zaklatás miatt lépett a vonat elé az unokám. A gyerekek sajnos cikizik egymást, mert egyszerűen ilyenek. Szomorú, de ez a helyzet. Hannát is csúfolták az iskolában

 – mondta a Borsnak József, mire egy velük élő rokon megjegyezte: ugyan nem volt különösebb probléma a lány megjelenésével, főleg a külseje miatt érték gonosz kritikák. 

"Emellett amiatt is bántották, hogy kifejezetten jó tanuló volt. Többször is sírva jött haza, és olyan is előfordult, hogy összeverekedett egy osztálytársával" – jelentette ki a családtag.  A nagypapa állítja: bement az iskolába, hogy a problémát jelezze, de ennek nem lett megnyugtató eredménye. 

"A gázolás után is csak annyit mondtak, hogy nem iskolaidőben történt, ezért nincs hozzá közük. Felháborító" – mérgelődött József. Természetesen minderről megkérdeztük a tanintézmény vezetőjét is, de az igazgató nem kívánt nyilatkozni. 

Hannának több testvére van, akik különböző helyeken nevelkednek. 

A családi helyzetünk bonyolult, de Hanna velünk mindig is boldog volt. Az erőnkön felül is mindent megadunk neki. Nemcsak saját szobája van, hanem külön számítógépet és tévét is vettünk neki. Igyekszünk szép ruhákban járatni. Vasárnap is csak azért mentem el itthonról néhány órára, hogy némi pénzt keressek. Markológépeket kezelek, dolgozom a hivatalban, maszekolok. Mindent megteszek, hogy a szeretteimnek jó életük legyen

 – mesélte József, és hozzátette: amikor hazafelé tartott, meglátta a mentőhelikoptert, és afelől érdeklődött, mi történt. Ekkor tudta meg, az unokáját életveszélyes állapotban szállították kórházba. 

Hanna állapota válságos. A lába szilánkosra tört, és a koponyája is erősen roncsolódott. A család bízik a felépülésében, de tegnap lapzártánkig még mélyaltatásban tartották. 

"Várom, hogy felébredjen, megkérdezhessem tőle, hogy mi történt pontosan. Most a feleségem bent van vele a kórházban Nyíregyházán. Számos vizsgálat és műtét vár még rá" – tette hozzá a nagypapa. 

 

A helyieket is sokkolta Hanna tragédiája

Az egyik unokám a kislány osztálytársa. Sokat játszottak együtt a nyáron. Egy rossz szót nem lehet mondani Hannára, a nagyszülei is szeretetben nevelik. Azt tudom, hogy szó volt róla, az édesanyja magához venné, de a gyerek nem akart elköltözni a falunkból. Ez is nagyon nyomasztotta, hiszen ő itt érzi otthon magát

 – monda a közeli ismerős. 

"Hanna elhelyezésének kérdése megoldódott. Még nagyon régen én hoztam el az ideiglenes nevelőszülőktől. Most sem kell attól tartania, hogy elveszik tőlünk, erről papírunk is van" – reagált a felvetésre a nagyapa. 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast