Viczián Viktória bulizás Kempf Zozo exe Kempf Zozo
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szente Gréti születésnapján gyűltek össze az egykori exatlonosok, ahol Kempf Zozo kissé kellemetlen helyzetbe került, ugyanis a volt és a jelenlegi barátnőjével együtt töltötte az idejét. 

Az Exatlon egykori győztesének, Busa Gabinak a születésnapján több korábbi versenyzőtársa is vele ünnepelt, köztük volt Kempf Zozo is, aki új barátnője, Szente Gréti oldalán érkezett meg a buliba. A partin azonban ott volt Zozo exe, Viczián Viktória is.

A helyzet kissé kellemetlen lehetett mindkét fél számára, a fotón látszik is, hogy míg Zozoék a szoba egyik felében, addig a szépségkirálynő a másik felében töltötte az idejét.

"Egészen a 34. születésnapomig kellett várnom egy meglepetés szülinapi bulira. Nagyon köszönöm, lányok-fiúk, hogy eljöttetek! Akik pedig sajnos nem tudtak eljönni, nektek köszönöm, hogy tudattátok velem, hogy fontos vagyok nektek! Szerelmem, neked pedig köszönöm, hogy megszervezted ezt! Mindenkinek ilyen barátokat kívánok!" - írta az ünnepelt az Instagram-oldalán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.