Létrehozva: 2022.11.27.
Módosítva: 2022.11.27.

Zokogott a stúdió és az ország! Így idézte meg Balázs Fecót az énekes

Sejteni lehetett, hogy Jósa Tamás produkciója megrázó erejű lesz, de erre azért nem számítottunk.

Jósa Tamás produkciója az első pillanattól az utolsóig hidegrázós volt. Balázs Fecó éppen két éve ment el, így tökéletes volt a Sztárban sztár leszek! időzítése azzal, hogy a tehetséges énekes megidézte őt a Homok a szélben című gigaslágerrel. 

Fotó: Ripost

Ezzel persze nehéz terhet róttak a versenyzőre, hiszen ha ebben a dalban hibázik, egy országot haragíthat magára. Jósa Tamás azonban nem hibázott.

 

 Tóth Gabi szinte az első hangnál a tenyerébe temette az arcát és alig tudott megszólalni az értékelésnél. A TV2 tehetsége végül a maximális 30 ponttal zárta az első kört.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Köllő Babett és a lánya közösen költöznek el Amerikába

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese