Létrehozva: 2022.11.30.

Nem találod ki: Ezzel vádolják Rubint Rékát

Kommentelők vádolták meg Rubint Rékát, miszerint Andrei Mangrával nem őszinte a barátságuk, sőt nincsenek is már jóban a műsor óta, annak ellenére, hogy óriási tervekkel indultak meg a kiesésük után.

Rubint Réka és Andrei Mangra párosa a Dancing with the Stars harmadik évadában elsőként távozott a nézői szavazatok alapján. Sokakat megdöbbentett, hiszen Andrei az előző két évadban is szerepelt, az elsőben második helyezett lett párjával, Gabriela Spaniccal, a másodikat pedig megnyerték Tóth Andival. 

Fotó: Nagy Zoltán / Bors

Korábban a Bors megkereste Rékát, vannak-e további terveik a táncossal, szeretné-e folytatni a táncot valamilyen formában, amelyre a fitneszedző egyértelmű igent mondott. Nagy tervekkel indultak a kiesés után, az összes bemutatni kívánt táncot el szerették volna táncolni a januárban megrendezendő Alakreform bálon.

Az egyik celeb és influencer kibeszélő csoportban azonban azt rebesgetik, hogy Réka és Andrei már nincsenek jóban, mindezt a finálé mozdulataiból gondolják. Azt írják, gyanús, hogy Réka nem posztolt a finálé napján Andreijel.

"Réka nehezen viseli, ha nem ő van a középpontban. Tegnap már csak hab volt a tortán, hogy Andrei Andival úgy táncolt, ahogy... Lehetett látni a pillanatképeken, hogy mekkora kedve van ott lenni a háttérben. Nem volt ez köztük valós barátság."

"A múltkor még úgy volt, hogy Mexikóba is elviszi és a kiesés után még jóban voltak, szerintem nem történt semmi. Bár gyanús, hogy tegnap nem tett ki sok sztorit Mangrával" - írják a kommentelők.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Hagyományőrző programok – Így élheted át a régmúlt húsvétjait

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin