Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2023.02.01.

Megszakad a szív: levélben elbúcsúzott kislányától Zoltán, majd kiugrott az óbudai panelből

A 30 éves férfi még elbúcsúzott a kislányától, majd véget vetett az életének.

Tragikus esemény rázta meg a Szentendrei úton lakókat: egy harmincas férfi a mélybe vetette magát kedd reggel. Az egyik panelház nyolcadik emeletéről vetette ki magát a családapa, Zoltán. A Metropol információi szerint 30 éves Sz. Zoltán, párjával és imádott lányával, a 10 év körüli Anettal élt, akit a tragédia előtt még elkísért az iskolába. 

gyertya, mécses, láng, gyász, elhunyt, meghalt,
Fotó: Pixabay.com

 Itt lakom mellettük, de mégsem ismertem őket közelről. Albérletben voltak itt, de az eset után a rendőrség lezárta, leragasztotta a lakást, így nem tudom hová mentek. A fiatalember halálhíre megdöbbentő, hiszen itt van a picike lánya, akit imádott

- mondta a lapnak Marcsi, Zoltánék szomszédja.

A szomszéd gyakran találkozott a családdal, amikor reggel a munkába mentek. Neki már korábban feltűnt, hogy valami gond lehet a szülők között.

"Mit is mondhatnék? Sokszor rossz kedvük volt, kivéve a kislánynak. A kislány állandóan mosolygott. Zolin nagyon látszott, hogy imádja a kislányt… Viszont a felesége és közte valami probléma lehetett, mert szinte minden nap lehetett hallani, hogy üvöltöznek. Sajnáltam őket, lehet, hogy ez vezethetett a tragédiához."

 

 

A lakók szerint Zoli egyedül a kislányától búcsúzott el.

Úgy tudjuk, hogy mielőtt felmászott volna az erkély peremére, írt egy levelet a lányának 

– folytatta egy másik lakó.

A család elköltözött a lakásból, a lakók csak remélni tudják, hogy jól vannak, és előbb-utóbb sikerül túllendülniük ezen a tragédián.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát