RETRO RÁDIÓ

Gyászol a sportvilág: elhunyt a magyar legenda





Elhunyt az ötvenes évek első felének egyik legkiválóbb magyar kosárlabdázója, Hódy László.



Megosztás
Szerző: PT
Létrehozva: 2023.05.27.
gyász legenda halott

A családja közlése szerint Melbourne-ben, 89. életévében pénteken halt meg az 1955-ben Eb-győztes csapat tagja. Hódy László a Szegedi Postásban kezdte pályafutását, majd a Munkaerőtartalékok SE után a Bp. Honvéd játékosa lett. A válogatottal 18 évesen, 1952-ben a helsinki olimpián a kilencedik helyen végzett, majd 1953-ban Európa-bajnoki ezüstérmet nyert, 1954-ben Budapesten pedig főiskolai világbajnok lett. Az 1955-ös budapesti Eb-n a címvédő szovjetek elleni kulcsmérkőzésen kiemelkedően játszott: a Népstadionban 82-68-ra megnyert meccsen húsz pontot dobott.

gyertya, gyász, meghalt, elhunyt, halott, mécses,
Fotó: Pixabay.com

Testvére, Hódy János is tagja volt az Európa-bajnok csapatnak. Hiába volt ugyanakkor a nagy siker, a vezetés nem támogatta a csapat indulását az 1956-os melbourne-i olimpián. Hódy László 1956 végén több társával és menyasszonyával, későbbi feleségével elhagyta az országot, később Ausztrália felé vették az irányt.

A kosárlabdával távol Magyarországtól sem szakított: az Adelaide Budapest csapatával sokszoros ausztrál bajnok lett. Hódy 1964-ben már az ausztrál válogatottal szerepelt a tokiói olimpián. Ő volt az első kosaras, aki két ország színeiben is játszhatott az ötkarikás játékokon. Az új hazájában Les néven ismert és tisztelt Hódy 1972-ben intett búcsút a játéknak. 1989-ben minden idők legjobb ausztrál kosárlabdázójának választották. 2012-ben a magyar kosárlabdázás halhatatlanjai közé került. A 31-szeres válogatott center életrajzi könyve előbb angolul, majd 2017-ben magyarul is megjelent "Osztályidegentől a halhatatlanig" címmel.
Hódy László búcsúztatására június 6-án kerül sor helyi idő szerint 14 órakor. A szertartás interneten keresztül lesz követhető lesz.





Ezeket olvastad már?
„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

Se bugyi, se más: teljesen meztelenül hempereg a kanapén az érzéki álomnő

Se bugyi, se más: teljesen meztelenül hempereg a kanapén az érzéki álomnő

Fradista gól is kellett az európai foci csodájához

Fradista gól is kellett az európai foci csodájához

„Tovább kell jutni” – Pintér Attila bízik Marco Rossi válogatottjában

„Tovább kell jutni” – Pintér Attila bízik Marco Rossi válogatottjában

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás