Létrehozva: 2023.06.03.

Elképesztő az összhang a Sztárban Sztár győztese és kedvese között

Gubik Petra korábban azt nyilatkozta: nem sikerült volna megnyernie a műsort, ha Ahmed nem áll mellette.

Gubik Petra szerelmi életét régóta sejtelmes homály övezte, a színésznő féltve óvta a magánéletét, így azt sem lehetett tudni, van-e valaki, aki elrabolta a szívét. Petra korábbi párja Nagy Sándor volt, akivel elég jó viszonyban váltak el, hiszen a színész is ünnepelte exe történelmi győzelmét a Sztárban Sztárban. A műsor döntőjében kiderült, hogy Moussa Ahmeddel, egy ismert magyar néptáncos formáció, az Urban Verbunk tagjával alkot egy párt a fiatal színésznő.

Gubik Petra és Ahmed tökéletesen kiegészítik egymást  Fotó: Bánkúti Sándor

A szerelmesek között óriási az összhang, és már Petra is belátta, semmi értelme titkolnia, kivel jött össze. A Sztárban Sztár történelmének első női győztese most egy trendi videóban mutatta meg, külsőleg is mennyire passzol Ahmedhez. A neten terjedő kihívás lényege, hogy a párok több, olykor lazább, máskor elegánsabb szettben is megmutatják, mennyire össze tudnak öltözni.

Petra egyébként nemrég Palik László műsorában a színésznő-énekesnő megnyílt és mesélt érzéseiről. Szerinte kedves támogatása nagyon sokat számított a kemény, Sztárban Sztár-időszakban.

"Zsák a foltját, anyukám szokta mondani. Ő ugyanilyen, mint én. Nem egymás mellett, hanem együtt élünk. Ez akkor tud működni, ha két fanatikus ember találkozik, és szavak nélkül értik a másikat. Ezt az egész versenyt nem tudtam volna így végigcsinálni, bele sem vágtam volna, ha ő nincs. Ha jó társ van melletted, a helyedre kerülsz. Inspirál. Helyette is, neki is nyerni akarok. Ott ült a döntőben, és azt éreztem, nagyon fontos, hogy jól szerepeljek: nem az, hogy győzzek, hanem hogy jól szerepeljek. Bementem a stúdióba, ott ült, ránéztem, ő rám mutatott, én rá mutattam, és tudtam, hogy jó lesz. Ez tükrözi a kapcsolatunkat" – mesélte el meghatottan Gubik Petra a Palikék világában.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól