RETRO RÁDIÓ

Fenekestül fordult fel a férfi élete, amikor meglátta, milyen undorító dolgot művel partnere a joghurttal





Egy férfi szerint botrányosan bánik partnere a joghurttal, ráadásul úgy viselkedik, mintha ez lenne „a legnormálisabb dolog a világon”.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.08.13.
bizarr szokás

Mindig a részletekben rejlik a lényeg, és ez egy kapcsolatban sincs másképp. Házasság előtt érdemes csekkolni, mi olyat tesz a másik, amivel mi magunk nem tudnánk együtt élni. Jó példa erre annak a férfinak az esete, aki már 11 éve ismerte partnerét, akivel együtt képzelte el a jövőjét, mígnem a nő olyat tett a joghurttal, ami kiverte a biztosítékot annyira, hogy a férfi már abban is bizonytalan, hogy együtt akar-e vele lenni. Mivel a megzavarodott férfi most azt sem tudja, mi tévő legyen, ezért tanácsot kért a többiektől a Redditen – számolt be a megdöbbentően humoros esetről a Mirror.

A férfi azt fontolgatja, hogy szakít partnerével Fotó: Getty Images

A rémült férfi felháborodva osztotta meg a többiekkel, amit látott, és írásából úgy tűnik, annyira kiakadt, hogy még remegett is, miközben leírta a történteket.

„Odament a hűtőhöz, vett magának egy gyümölcsös joghurtot, és leült a kanapéra” – kezdte az őt hazavágó történet elmesélését.

„Lehúzta a fedőt, és eldobta anélkül, hogy megnyalta volna! Már ez is kiakasztó, de az igazi borzalmak még hátravoltak” – mesélte tovább.

És bár eddig még nagyjából átlagosnak tűnt neki a helyzet, ám ezen a ponton váltak a történtek igazán nyugtalanítóvá számára, olyannyira, hogy a férfi szavaiból úgy tűnik, hogy szinte teljesen bepánikolt a látottak alapján.

„A kanalát beledugta a gyümölcsbe, és... csak megette. Nem keverte össze a joghurttal” – folytatta a számára krimibe illő történetet, majd jött a történet csattanó része.

Felhívtam a figyelmét felháborító viselkedésére, de ő csak azt mondta, mintha ez lenne a világ legnormálisabb dolga, hogy „nem szeretem, ha összekeverik”.

Most mi legyen?

A joghurtos történtek óta a srác világát nem tudja, és azt sem, mitévő legyen.

„Azt terveztem, hogy életem hátralévő részét ezzel a nővel töltöm. Most mit csináljak?”

Persze beindult a kommentszekció is, néhányan arra szólították fel a történet megosztóját, hogy azonnal hagyja el élettársát. De voltak olyanok is, akik azt tanácsolták, hogy mielőtt lép, ellenőrizze, van-e más dolog is, ami miatt aggódnia kell.

„Adj neki egy sajtfüzért, és nézd meg, hogy meghámozza-e vagy megharapja. Akkor megtudod” – vélekedett az egyik kommentelő.





Ezeket olvastad már?
Így alakul az üzletek nyitvatartása és a közlekedés húsvétkor - mutatnunk néhány programötletet is a hosszú hétvégére!

Így alakul az üzletek nyitvatartása és a közlekedés húsvétkor - mutatnunk néhány programötletet is a hosszú hétvégére!

Összeveszett a barátnőjével, ennek köszönheti az életét

Összeveszett a barátnőjével, ennek köszönheti az életét

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás