Létrehozva: 2022.08.19.

Nemsokára eljön az apokalipszis, figyelmeztet egy időutazó

Sokan nem hisznek a fiatal férfinek, aki azt állítja a jövőből érkezett és kiborgnak mondja magát. Egyesek szerint állításai csak mások ötletének eltulajdonítása.

Szerző Ripost

Egy önjelölt kiborg időutazó azt állította, hogy minden idők egyik legnagyobb bevételt hozó filmje közelebb áll a valósághoz, mint gondolnánk. Orrin, aki azt állítja, hogy 2050-ből származik, világsztárrá vált, amikor 2020-ban megjelent a Dr. Phil amerikai beszélgetős műsorában.

Fotó: Pixabay

Korábban Dr. Philnek azt mondta, hogy a jövőből küldték, hogy figyelmeztesse az embereket a közelgő apokalipszisre. Most pedig jóslatai újra felbukkantak, miközben a világ egyik válságból a másikba került. Orrin szerint ugyanis a Mátrix című filmek teljesen igazak, mivel valóban egy szimulációban vagyunk.

A bizarr interjú során a férfi végig robothangon beszélt, hogy - csak feltételezni lehet - bizonyítsa, ő egy kiborg. Az állította, hogyha az emberiség nem fog össze, és nem jön létre egy forradalom a rendszer ellen, akkor hamarosan eljön a világvége.  A műsorvezető kételkedett az állításaiban, és azzal vádolta meg, hogy mások ötleteit és kitalációit hangoztatja. Ezután továbblépve elmagyarázta, hogy miért hivatkozik magára úgy, mint mi” .
„Az egyéniségünk alapján osztanak meg minket, ezért használjuk a "mi" kifejezést. Mert mi egy kollektív tudat vagyunk, és a mi kollektív felelősségünk, hogy 2050-ben kivezessük a Földet az apokalipszisből” - állította Orrin. 

A fiatal egyébként, miután híressé vált rapzenéket kezdett készíteni kiborg hangján, a témái pedig főként a földönkívüliek - olvasható a Daily Star oldalán. 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra