Létrehozva: 2022.11.26.
Módosítva: 2022.11.26.

Álló ováció a DWTS stúdiójában: Ő a végső nyertes

Mindkét páros brutális teljesítményt nyújtott, de csak egyikőjük lehetett az abszolút győztes.

Meglepő fordulatokkal és meglepetésekkel telt a Dancing with the Stars harmadik évadának fináléja. A zsűri ebben az adásban már nem szavazott, csakis a nézők szavazatai döntötték el a végső eredményt. Pap Dorci, Csobot Adél és Somhegyi Krisztián, a három döntős három produkcióval készült, de közülük csak két páros mutathatta be mind a hármat, az egyikük a második tánc után felállhatott a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. A nézők szavazatai alapján Pap Dorci és Baranya Dávid lett a show harmadik helyezettje. A végső győzelem így Csobot Adél, Hegyes Berci, valamint Somhegyi Krisztián és Tóth Katica között dőlt el.

A dobogó legfelső fokára végül Csobot Adél és Hegyes Berci állhattak fel, ezzel megnyerve a látványos táncos műsort.

Fotó: SZL
LOVE

Új játékos a Nagy Ő-ben? Gabriela Spanic rózsát kapott Árpa Attilától

A színésznő korábban sem tagadta, hogy bejön neki a Nagy Ő.

LOVE

Új játékos a Nagy Ő-ben? Gabriela Spanic rózsát kapott Árpa Attilától

A színésznő korábban sem tagadta, hogy bejön neki a Nagy Ő.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Esküvőre készül Kiszel Tünde lánya

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

mandiner.hu

Frank Füredi a brüsszeli konferenciáról: El akarnak minket hallgattatni!

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

vg.hu

Megerősítette a NASA, hogy a Nemzetközi Űrállomás törmeléke csapódott egy házba

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról

SZTÁRDZSÚSZ

Emlékszel még? Így nézett ki a fiatal Kiszel Tünde, most Bodrogi Gyulát ünnepli