Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.12.08.

Szívszorító: Túlélte a horrorbalesetet, de nem emlékszik gyermekére László lánya

Péterfürdő és Berhida között történt a szerencsétlenség, csoda, hogy él az édesanya.

Szerző S.T.

Egyetlen pillanat alatt minden megváltozott. Utoljára szeptember elején ölelte magához imádott kislányát Nikolics Ketti. A fiatal anyuka valósággal rajongott gyermekéért, akinek édesapja otthagyta őket. Az akkor 20 éves gyönyörű anyuka hazaköltözött szüleihez, ahol szerényen, de szépen éltek.

Fotó: Bors

Udvarlója életét nem tudták megmenteni

Ketti pár hónap múlva megismerkedett Ádámmal. Éppen randevúzni mentek kettesben autóval, amikor súlyos balesetet szenvedtek Berhidánál. A kocsival egy fának csapódtak, az ütközés erejétől kettészakadt a kasztni. Ádám életéért órákig küzdöttek, de nem tudták megmenteni. A 21 éves nőt mentőhelikopter szállította kórházba, csoda, hogy életben maradt. Mint azt a Bors megírta: súlyos koponya- és agysérülést szenvedett, eltört a kulcscsontja, egy bordája, egy karja és egy lába is. Sokáig élet-halál közt lebegett, kómába került, semmi jóval nem biztatták őket az orvosok.

Elsírta magát az édesapa a kórházban

„A székesfehérvári kórházban magához tért, egyik nap ezzel a jó hírrel hívtak bennünket az orvosok” – mesélte a Borsnak Nikolics László, Ketti édesapja. „Ahogy tudtunk, a feleségemmel rohantunk is hozzá. A kórterembe lépve a lányom ránk nézett, látszott, hogy ismerősek vagyunk neki, de nem tudta kik vagyunk. Emlékezetkiesése van és az orvosok szerint mentálisan nem beszámítható és lehet, sosem lesz az

 – sírta el magát az elkeseredett édesapa.

A szülők mindennap jártak a lányukhoz, beszéltek hozzá, míg fel nem ébredt és át nem vitték a budakeszi ORI-ba. Másfél éves unokájukat ekkor vitték be először az édesanyjához.

Ez maga a rémálom!

„Titokban abban bíztunk, hogy Szkárli látványa kizökkenti ebből az állapotból és újra a régi lesz minden – folytatta nagyot sóhajtva László. „De nem ismerte meg, a kicsi meg is ijedt tőle, ez az egész egy rémálom! Ráadásul anyagilag teljesen tönkrementünk a baleset óta, nem tudtam rendesen dolgozni, hogy mindennap be tudjak menni Kettikémhez. A feleségemet is elküldték, annyit hiányzott a kórházba járás miatt. Itt Sárkeresztúron vannak jó emberek, amikor a házuk körül kell valamit csinálni, szólnak, kifizetik. De egyszerűen nem bírjuk már, de persze mindent megteszünk. Szeretnénk egy szép karácsonyt varázsolni unokánknak, ne érezze annyira az édesanyja hiányát, de lehet, fenyőfára sem telik – vallotta meg a nagypapa a lapnak.

Brutális karambol, nem sok maradt az autóból

 

Szerző S.T.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát