Lékai-Kiss Ramóna ruhavásárlás fogadalom nyaralás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tavaly év elején fogadta meg Lékai-Kiss Ramóna, hogy egy éven keresztül egyetlen új ruhát sem vásárol magának. A TV2 műsorvezetőjének sikerült betartania a fogadalmát, a félretett pénzből pedig nyaralni mentek a családjával.

"Ha ruhákat nem is, de fehérneműt, zoknit, harisnyát vehettem, és ebben éltem ki magam. De a viccet félretéve, tényleg betartottam a fogadalmam, és a megspórolt pénzt, amit amúgy ruhára költöttem volna, igyekeztem félrerakni. Igazából észre sem vesszük, hogy megvásárolunk egy pólót, és máris röpködnek az ezer, kétezer, sokezer forintok. Úgyhogy örülök, hogy ezt a pénzt hasznosabb dologra költöttem, és el tudtunk menni belőle nyaralni"

– árulta el a színész-műsorvezető a Bestnek.

dancing with the stars 2020 Lékai-Kiss Ramóna Forrás: TV2

A tavalyi után idén is megfogadott valamit.

"Elhatároztam, hogy 2023-ban csak és kizárólag élményre szeretnék költeni, és ajándékba is élményt szeretnék adni. Ilyen élmény például az utazás."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.