Létrehozva: 2023.02.07.

Zámbó Krisztián tisztázta: vége a kapcsolatának

Krisztián rajongói értetlenül álltak a történtek előtt.

Zámbó Krisztián és menyasszonya, Takács Zsuzska nyáron 11 év után szakítottak, majd mégis újra kibékültek. Ezek után hatalmas volt náluk a boldogság, főleg azután, hogy Krisztián harmadjára is megkérte Zsuzska kezét. Nemrég azonban a rajongók megijedtek, hiszen Krisztán furcsa kommenteket írt az egyik posztjához.

Fotó: Bors

Amikor a kommentelők menyasszonyát említették, annyit írt válaszul:

Nem vagyunk együtt!

Krisztián tegnap még tisztázta a helyzetet:

"Valóban volt egy kis zavar a kapcsolatunkban, hirtelen felindulásból írtam ki, hogy nem vagyunk együtt, és újrakezdem az életem egyedül. Bevallom, leginkább az én hülyeségem volt most ennek az oka, de már túljutottunk rajta, és minden rendben van. Az édesapám körül a sorozat miatt kialakult hercehurca nagyon megvisel. A halálának az évfordulója is most volt, ez újra feltépte a régi sebeket. Sajnos, jókora túlsúlyt is összeszedtem az elmúlt időszakban, és ez már annyira zavar, hogy szinte depressziós vagyok tőle. Ott van még az is, hogy 43 éves vagyok, és szeretnék már egy boldog, saját családot. Ez így együtt most sok nekem, még aludni is képtelen vagyok..."

Most azonban alig 45 perce azt írta ki, hogy vége, végleg szakítottak.

"Nem vagyunk és nem is leszünk együtt. Ezért írtam ki ide, mert semmilyen interjút nem szeretnék adni. Minden OK velem, az nem érdekel, a másik féllel mi van! Elmúlt a szerelem! Soha nem voltam ilyen magabiztos! Végre eljött az én időm. Itt le is zárnám a storit, és nem akarok erről beszélni többet!"

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az F1 Kínai Nagydíj szabadedzése élőben

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

metropol.hu

Péntektől újabb, jelentős árváltozások lesznek a benzinkutakon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd