Létrehozva: 2022.05.24.

Kórházba került, intenzív osztályon kezelnek egy majomhimlős kisgyermeket

A fertőzöttekről sokat nem árulnak el, de úgy tudni, köztük van egy gyermek is.

Szerző Ripost

Azután, hogy a majomhimlő megjelent Európában, és napi szinten észlelnek új eseteket Nagy-Britanniában, a hírek szerint nemrég egy gyermek intenzív osztályra került a fertőzés miatt. A Mirror arról ír, hogy állítások szerint a fiatalt egy londoni kórházban ápolják. A vírus általában enyhe, de ritka esetben súlyosabb kimenetele is lehet, a portál szerint ez gyermekeknél és az arra érzékenyebbeknél fordulhat elő.

Monkey Pox Lesions
Fotó: Getty Images

A majomhimlő tünetei között szerepel a láz, fejfájás és hólyagos kiütések az arcon, a kezeken és a lábakon. Leginkább szoros érintkezés útján terjed, szexuális kontaktus, vagy bármilyen apró érintkezés által, illetve ritkán belégzéssel is. Az utóbbi két évtizedben rendszeresen elő-előfordul Európában és Amerikában is ez a fajta megbetegedés embereknél, de a mostanihoz hasonló halmozott esetszám eddig a mi földrészünkön nem volt.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút