Létrehozva: 2022.06.26.

Választás elé állították Karikó Katalint, így döntött

Nem mindennapi helyzetbe került a magyar biokémikus.

Szerző Ripost

Szinte nem múlik el úgy hónap, hogy ne kapna valamilyen rangos elismerést a vakcina anyja, Karikó Katalin. Ám arra nem igazán volt példa, hogy egy nap két elismerésben is részesüljön. Június 21-én azonban nem csak a francia Tudományos Akadémia 2021. évi Grande Medaille kitüntetését kellett volna átvennie Karikó Katalinnak, de azzal egy időben rá várt az Európai Feltalálói Díj is Münchenben.

KARIKÓ Katalin
Fotó: Cseke Csilla

A magyar biokémikusnak tehát választásra kényszerült: döntenie kellett, melyik rangos eseményt tiszteli meg személyes jelenlétével. A tudós végül Franciaországba utazott, ahol a francia akadémiai székházban átvette a Grande Médaille-t, melyek eddig díjazottjai között ő az egyetlen magyar. Ezzel párhuzamosan pedig a müncheni „European Inventor Award 2022” ceremónián a BioNTech cégnél az RNS-proteinpótló terápiák igazgató-helyettesi posztját betöltő orvos, Szabó Gábor Tamás képviselte – írja a Szegedi Tudományegyetem honlapja.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek