Létrehozva: 2022.08.11.

Érkezik a Vízöntő telihold: 4 csillagjegynek sorszerű fordulatot hoz az életébe

Érzelmi változásokkal teli napok előtt állsz, a telihold pedig nagy erővel hat. Ami most történik sorsszerű, ez a négy csillagjegy semmiképpen nem marad ki ebből.

Szerző Sors Edina

Augusztus 12-én, hajnali 3 óra 35 perckor a Hold a Vízöntő jegyében lesz teljes, amikor a Szaturnusz is együtt áll vele. Sorsszerű változásokat hoz és erős érzelmi energiákat. Itt az ideje, hogy megtanulj a szívedre hallgatni. Bár a csapból is az folyik, hogy spórolj, de ha nagyon megszorítod az övet, eltávolodsz teljesen az örömforrástól. Ezért talán érdemes az életeden változtatni, ehhez kapsz segítségül  energiákat most. Figyelj a  a valódi értékekre, segítségedre lesznek, és az érzelmek is táplálni fogják azt az utat, hogy a változtatás gyakorlatias és sikeres legyen. Bár  a világ változik, az energiák nem mindig könnyűek,  akármilyen helyzetbe kerülsz, időt kell adnod a pihenésre. Itt az ideje annak is, hogy úgy alakítsd az életed, hogy kevesebb költséged és nagyobb bevételed legyen. Ehhez kapod meg vezetőnek a szíved sugallatait, az érzelmek csodáit. Ugyanakkor tudnod kell, hiába próbálsz most logikával haladni, szinte lehetetlen. Nem valami ellenében kell menned, hanem magadért, ami számodra fontos. Mindenkire hatással van ez a nap, de ez a négy csillagjegy most sorsszerű érzelmi változáson megy keresztül, ezt támogatja a telihold. Te közöttük vagy?

Backgrounds,Night,Sky,With,Stars,And,Moon,And,Clouds.,Wood.
Fotó: Shutterstock

Bika

Ha ebben a jegyben születtél, akkor a telihold energiái az érzelmeket helyezik fókuszba. Ne csodálkozz, ha szívedből ébredő kérdések merülnek fel benned karriereddel kapcsolatban. Jó helyen vagy? Jól teszed a dolgod? Merre tovább? Mennyit érsz? Szereted a stabilitást, talán nem is gondolkodtál változáson, de ha erős késztetés van benned, ne kételkedj. Érzelmeid megmutatják, mit kell tenned, hogy a változások ellenére, minőségi életet élhess. Próbálkoztál már kérni fizetésemelést? Esteleg lehetséges, hogy más bevételi forrásod is lehetne? A családod támogatni fog, merj bátran változtatni most! Nincs idő gondolkodni, hiszen gyorsan mozdul a világ. 

Mérleg

Szerelmi kapcsolat terén hoz sorsszerű változást ez a nap. Örömöt, gyönyört, boldogságot ígérnek a bolygók. Rávilágít viszont arra is,  hogy itt a vége a flörtöknek és a hűtlenségnek. Tanító jellegű energiák érkeznek. Hagyd, hogy érzelmeid irányítsanak, ne az ösztöneid. Így tapasztalhatod meg a kapcsolatban azt az örömforrást, mely előrevisz. Hihetetlen erők és stabilitás lakik a kapcsolatodban. Együtt könnyebb építkezni az életben. Tárd ki szíved, engedd magadhoz végre igazán közel a másikat. Hidd el, mindez nem csak jó érzés, de a jövődre is nagy hatással lesz. Teljesen más aspektusa mutatkozik meg a szerelemnek. 

Nyilas

Mozgalmas napot hoz a telihold. Befejezetlen ügyeid végre terítékre kerülnek, így egyszerűbb lesz a belekezdeni abba, amit a szíved diktál. A Vénusz is segítségedre lesz abban, hogy életed kalandja valóban elkezdődjön. Ha most veszel ki szabadságot, mész nyaralni, akkor a telihold napján figyeld meg, milyen újdonság adódik. Milyen emberekkel találkozol, halld meg a fontos mondatokat egy beszélgetésben. Most nagyon jól jön a pihenés. Rengeteg érzést leszel képes feldolgozni, és így tiszta szívvel tudsz kapcsolódni. Partnerre és társa lelhetsz. 

Vízöntő

A sorsbolygó és a telihold is nagyon erős hatással van rád. Egy ideje nem érzed a benned lévő szenvedélyt, nem tudod, mi mellett voksolj, merre menj. Belül érzed, hogy a legfontosabb, hogy önmagad légy. Tedd fel a kérdést: ki vagyok én? A válasz benned van. Ne foglalkozz azzal, mások mit szólnak hozzá. Hallgass az érzéseidre, kövesd a szíved útmutatását. Amint belülről ragyogni kezdesz, észreveszi mindenki, akinek dolga van veled. Láthatóvá válik sorsod tiszta útja, adj magadból bátran, helyezd energiáid áramlásba. Ne a hogyant keresd, ne az ideális helyzeteket. A változás elhozza ajándékait, nagy lehetőség ez most neked.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerző Sors Edina

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Sorsfordító lesz a tavasz, ezekre a csillagjegyekre nagy lehetőség vár

EZO

4 csillagjegy, aki áprilisban nagy változásokat él át a szerelemben és a karrierben egyaránt

EZO

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

EZO

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

EZO

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

EZO

Ezt a 3 csillagjegyet áprilisban megjutalmazzák az égiek

EZO

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

EZO

Szeretnél tudatosan álmodni? Nem mese! Megtanítunk rá!