Létrehozva: 2022.12.08.
Módosítva: 2022.12.08.

„Erre nincsenek szavak” – sporttársak és barátok megható búcsúja a fiatal röplabdás lánytól

Mindenkit megrendített az ebesi autóbaleset fiatal áldozatának sorsa. Mint kiderült, ő T. Szandi testvére, T. Kinga. Csapattársak és barátok búcsúznak megható szavakkal a gyönyörű fiatal lánytól.

Kinga kedden még edzőmérkőzésen vett részt, majd onnan indult haza, amikor Ebes és Hajdúszovát között balesetet szenvedett. A csúszós úton először áttért a szemközti sávba, majd egy fának csapódott – írta meg korábban a Ripost.

Az Ebesnél történt halálos baleset roncsa.
Az Ebesnél történt halálos baleset roncsa. / Fotó: Tóth Imre / HAON

Az ütközés következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az autón nyári gumik voltak és az út nedves volt, így a jármű feltehetően megcsúszott, de a baleset körülményeit még vizsgálják.

Kiderült: a testvérét ismerik a valóságshowból

Az eset után után több száz ember fejezte ki részvétét T. Kinga testvérének, a Tv2 Money or Love című műsorából ismert Szandinak és családjuknak:

Ez valami szörnyű és nagyon igazságtalan az élettől, hogy egy ilyen fiatal, gyönyörű és tehetséges lányt vett el az élet tőlünk. Még nem tudtam, ki miatt raktad ki ezt a képet, nézegettem valamiért a tesód képét és ismeretlenül is örömmel töltött el, hogy milyen szép és sikeres lány, büszkék lehettek rá. Nagyon sajnálom ezt a veszteséget, nagyon nagy kitartást kívánok az egész családnak. Egyszerűen szavak nincsenek rá.”

Őszinte részvétem Szandika, nyugodjék békében a testvéred!” 

 „Felfoghatatlan! Nagyon sajnálom! Őszinte részvétem Szandi! Nyugodjon békében!”

Kingát csapata és sporttársai is gyászolják 

Kinga NB I-es röplabdacsapata közösségi oldalán adott ki közleményt:

Megdöbbentő, szomorú hírt kaptunk. Felnőtt NBI-es csapatunk játékosa, strandröplabda eredményeink szállítója, az egyesület életének aktív szervezője, segítője, a nyáron diplomázott tervekkel teli fiatal tanárnő, egyik utánpótlás csapatunk edzője, T. Kinga ma délelőtt tragikus hirtelenséggel életét vesztette. Egy csupaszív, értékes, segítőkész embert vesztett el egyesületünk és a röplabdás társadalom.”

Többen a közleményt olvasva a bejegyzésnél fejezték ki együttérzésüket:

Drága Kinga! Felfoghatatlan, ami Veled történt. Igaz, csak pár hónapja ismertük egymást, de ennyi idő elég volt ahhoz, hogy kiderüljön milyen ember voltál: egy kedves, segítőkész és mindig mosolygós lány és edző. A lányaim mindig nagyon várták a meccseket, ahol csodálattal néztünk Téged, ahogy játszottál. Profi volt! Bármit mondtál edzésen, megfogadták a lányok, hallgattak Rád. Szerettek Téged! Nagyon fogsz Nekik hiányozni. Nyugodj békében!”

Részvétem! Szörnyű, borzalom! Kislányomat is ő tanította testnevelés, történelem! Nyugodj Békében! Őszinte részvétem a családnak!”

Őszinte részvétem a családjának! Nyugodjék békében! Mielőbbi megnyugvást kívánok!”

A történtek miatt a Magyar Röplabda Szövetség is részvétet nyilvánított:

Az MRSZ ezúton szeretné kifejezni őszinte részvétét a családnak és a klubnak.”

 

A gyönyörű és tehetséges röplabdázó december 22-én lett volna 25 éves

 

A Miskolcon született T. Kinga 18 évesen lett az Eötvös DSE játékosa, egy évvel később, 2017 nyarán igazolta le a Nyíregyháza. Onnan 2019 januárjában került vissza Debrecenbe, s tagja volt az első osztályba való feljutást kiharcoló csapatnak is, azóta is oszlopos tagja volt az NB I-ben szereplő gárdának. A mostani bajnokságban is pályára lépett, mint szélső ütő, mind a hat fordulóban és a klub két Magyar Kupa-mérkőzésén is – írta meg a Nemzeti Sport.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin