Létrehozva: 2023.03.21.

Kétszer annyi ideig virágzik a tulipán ezzel a trükkel

Már beindultak a tulipánok a kertben; nem kell sokat várni, és kinyílnak a virágaik. Ahhoz, hogy minél tovább gyönyörködhess bennük, érdemes egy kis praktikához folyamodnod.

Néhány hét múlva már kibontják színes virágaikat a tulipánok, ezzel jelzik, hogy végre beköszöntött a tavasz. Ahhoz, hogy hosszú ideig virágozzanak, meg kell adnod számukra a megfelelő gondoskodást. Fontos, hogy ha most veszel tulipánhagymákat, azok idén még nem fognak virágozni, hiszen csak az őszi ültetésű növények hoznak virágot tavasszal. A régebbi tulipánok azonban már kezdik megmutatni magukat, nem kell sok idő, hogy kibontsák a szirmaikat. Nem mindegy azonban, hogyan gondozod őket.

Gardener,Picking,Purple,Tulips,In,Spring,Garden.,Woman,Cuts,Flowers
Hosszú ideig fogják így ontani a virágokat. Fotó: Mariia Boiko / Shutterstock

Ne feledkezz meg az öntözésről

Ha kevés a csapadék tavasszal, fagymentes napokon a tulipánnak is szüksége van a locsolásra, hiszen akkor lesznek erősek és szépek, ha a hagymák körül folyamatosan nedves a föld. A locsolás mellett időnként lazítsd fel körülöttük a földet, ettől könnyebben fognak fejlődni.

Adj nekik tápanyagot

Ha már kibújtak a hajtások a földből olyan 3-4 cm-re, egy kevés alacsony nitrogéntartalmú trágyát vagy tápoldatot is adhatsz a tulipánjaidnak, hogy szebben fejlődjenek.

Virágzáskor ne spórolj a vízzel

Általában ritkán kell öntözni a tulipánt, de amikor virágba borul, sok vízre van szüksége; rendszeresen öntözd meg, mindig legyen egy kicsit nedves a talaj az ágyásban.

Ha elvirágzott, vágd vissza

Amint elhullajtotta a szirmait a tulipán, vágd le a virágszárat. Ha meghagyod, akkor a virág bibéje elveszi az energiát, tápanyagot a hagymától, és jövőre satnyább, kevésbé életerős lesz a növény. Fontos, hogy várd meg, hogy teljesen elhervadjanak a virágok, csak azt követően vágd vissza a szárat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Sokkal finomabb lesz az újhagyma, ha ezt a trükköt beveted ültetéskor

OTTHONKA

5 szuper tipp, hogy fantasztikus legyen tavaszra a terasz

OTTHONKA

Így tervezd meg a konyhakerted, hogy biztosan elég legyen a termés

OTTHONKA

Így mosd ki a terítőt, hogy tényleg ragyogjon az ünnepi asztalon

OTTHONKA

Odaégett az étel? Ezzel az egyszerű trükkel pofonegyszerűvé válik a súrolás!

OTTHONKA

Elindult a hajrá: eddig lehet ingyenesen lakásbiztosítást cserélni

OTTHONKA

Ezért mosd le tavasszal a tujáidat a kertben! Gyönyörűek lesznek nyárra

OTTHONKA

Vesd be a fokhagymát, és gyönyörűek lesznek a növényeid