Létrehozva: 2023.03.23.

DNS-teszt: sokkoló dolog derült ki Beethovenről

196 évvel ezelőtt elhunyt zeneszerző több egészségi problémájára fényderült, de egyet még mindig nem sikerült kideríteni.

A 196 évvel ezelőtt elhunyt Ludwig van Beethoven hajszálainak DNS-vizsgálata során megtalálták a májbetegség, genetikai kockázatát, és kiderítették, hogy életének utolsó hónapjaiban hepatitis B fertőzése volt, azonban halláskárosodásának okát továbbra sem sikerült kideríteni.

Ludwig van Beethoven. Portrait
Érdekes kutatás látott napvilágot Ludwig van Beethoven-ről Fotó: AUSTRIAN ARCHIVES (S) /  AFP

A kutatásról a Current Biology című folyóiratban látott napvilágot, amely szerint a zeneszerző májbetegségre való hajlama és rendszeres alkoholfogyasztása okozhatott májelégtelenséget, amit széles körben halála okának tartanak.

Beethoven 1827. március 26-án, 56 éves korában Bécsben hunyt el. Még életében rendelkezett is arról, hogy halála után az orvosok tanulmányozzák egészségi problémáit. A halála után végzett boncolás megállapította, hogy májzsugorban szenvedett, amit gyakran okoz a krónikus alkoholfogyasztás.

Axel Schmidt, a Bonni Egyetemi Kórház genetikusa, a tanulmány egyik szerzője hangsúlyozta, hogy az orvosok számára mindig is rejtély volt, hogy mi okozta egészségi problémáit.

A kutatásban Beethoven levágott hajfürtjeinek hajszálaiból nyertek ki DNS-t. Öt hajtincsről gondolták, hogy szinte bizonyosan a zeneszerzőé lehetett. Három további hajtincs eredetével kapcsolatban azonban kétségek merültek fel. Ezek közül az egyikről kiderült, hogy valójában egy nőtől származott.

A kutatóknak a valóban Beethoventől származó hajaszálakból - mintegy 3 méternyi hosszúságú hajból - sikerült összerakniuk a zeneszerző genomját, amelyből genetikai betegségek jeleit azonosították.

Az nem derült ki egyértelműen, hogy mi okozta gyomor- és bélproblémáit, de nagy valószínűséggel kizárták, hogy Crohn-betegségben, cöliákiában vagy laktózintoleranciában szenvedett volna.

Beethoven májbetegségének kockázata, amely túlnyomórészt két gén - a PNPLA3 és a HFE - mutációjából ered, csaknem megháromszorozta a teljes spektrumú májbetegség kialakulásának kockázatát

- mondta Tristan Begg, a Cambridge-i Egyetem biológiai antropológusa, a tanulmány vezető szerzője.

Magyarázata szerint ezek a kockázati tényezők a legtöbb esetben nem adnak okot komoly aggodalomra, de az alkoholfogyasztással párosulva már okozhattak betegséget. Mint hangsúlyozta, a DNS-vizsgálat előtt Beethoven májbetegségét kizárólag az alkoholfogasztásnak tulajdonították.

A legfontosabb kérdés, hogy mi okozta Beethoven halláskárosodását, továbbra is megválaszolatlan maradt

- mondta el Avraham Z. Cooper, az Ohiói Állami Egyetem munkatársa, aki nem vett részt a vizsgálatban. Hozzátette: talán nem is baj, hogy nem tudjuk meg, hiszen ez a rejtély is hozzá tartozik Beethoven nagyságához. 

Beethovennél a progresszív halláscsökkenés 29 éves korában kezdődött és 44 éves korára teljesen elvesztette a hallását, de továbbra is remekműveket komponált.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Főügyész a Schadl-ügyről: Varga Juditot tanúként hallgattuk ki

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Egészen elképesztő, megrázó részleteket árult el Varga Judit a Magyar Péterrel töltött évekről

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre