RETRO RÁDIÓ

„Szánalmas, amit látok” – Véber György nem kertel az újpesti csapat kapcsán





Kendőzetlenül beszélt az elmúlt időszakról az Újpest FC U19-es labdarúgócsapatának vezetőedzője, Véber György.



Megosztás
Szerző: GG
Létrehozva: 2023.03.24.
véber györgy Újpest

Hét pontot gyűjtött a Véber György–Szlezák Zoltán vezette U19-es újpesti gárda az eddigi négy forduló során. A Ferencvárostól ugyan vereséget szenvedtek, de Véber szerint – bár hangsúlyozza, a sportban nincs ha – akár fordított eredmény is születhetett volna, de az a fránya kapufa közbe szólt.

Véber György
Véber György Fotó: Földi Imre


„Újra a kispadról, illetve előle figyeltem a srácokat, és bevallom, tetszett amit csináltak. Mondtam is Szlezák Zolinak, jól néz ki a csapat” – kezdte az egykori újpesti közönségkedvenc. – „Magamban természetesen már régen lezártam az elmúlt időszak megpróbáltatását, az eltiltásomról pedig csak annyit szeretnék mondani, sikeres volt a támadás, amit az »ellenfeleim« indítottak, de állíthatom, nem nyertek, sőt… Lezártnak tekintem az ügyet, nekem a csapatom sokkal fontosabb, mint egyesek.”

Véber György, mivel az ereiben állítólag lila színű vér csordogál, figyeli az újpesti első csapat teljesítményét és a véleményét nem is rejti véka alá.

„Röviden mondva, szánalmas, amit látok” – fogalmazott a Borsnak. – „Sajnos a probléma nem új keletű, hiszen már két-három éve állandóan a kiesés réme fenyegeti a csapatot. Aztán valahogy megmenekülnek a szégyenteljes kipottyanástól, de a gondok nincsenek megoldva.”

Véber elmondta, egyszerűen érthetetlen számára, hogy olyan futballisták játszanak a csapatban, akik jószerével azt sem tudják, mit is jelent újpesti labdarúgónak lenni.

„Tudom, már megváltozott a világ, de azért, ha már lila-fehér mezt húznak magukra, legalább szakadjanak meg a pályán. Ilyet ritkán látok, tisztelet a kivételnek. A külföldiek nem lendítik előre a döcögő szekeret, a hazaiakat pedig – ki tudja milyen megfontolásból – idény közben eladják a riválisnak. Ha azt mondom, hogy…, de inkább nem is mondok semmit.”

Véber György nem tagadja, foglalkoztatja kedvenc csapatának a sorsa, miden idegszálával azon van, hogy munkájával, a fiatalok minél előbbi csapatba építésével, segítse az Újpestet. 

„Büszke vagyok a fiaimra, és arra még inkább, hogy újra van a felnőtt- válogatott keretében újpesti futballista, Csoboth Kevin. Az enyémek így látják, érdemes dolgozni, hiszen Újpestről is be lehet kerülni a válogatottba.”





 





Ezeket olvastad már?
Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Váratlan bejelentést tettek Szoboszlai Dominikról, erre senki sem számított

Váratlan bejelentést tettek Szoboszlai Dominikról, erre senki sem számított

Dárdai fiai messzire juthatnak: mutatjuk a világ legértékesebb focista-testvéreit

Dárdai fiai messzire juthatnak: mutatjuk a világ legértékesebb focista-testvéreit

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás