Létrehozva: 2023.03.31.
Módosítva: 2023.03.31.

Nem tréfa: április 1-jétől megszűnnek BKK-bérletek és jegyek

A reptéri busz jegyára viszont ismét emelkedett.

Szerző Piréz

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bejelentette, hogy április 1-jével megszűnik a metrószakaszjegy, az átszállójegy, a kiegészítő heti Budapest-bérlet, a Budapest-hetijegy és az 5/30 napijegy a fővárosi tömegközlekedésben. Indoklásuk szerint ezek a jegytípusok kihasználatlanok voltak. 

M3-as metró BKK felújítás
Fotó: BKK

A változások sorában rossz és jó hírek egyaránt vannak. Nem jó hír a légi utazásokat tervezőknek, hogy tíz hónapon belül másodszor drágul a ferihegyi járat: a 100E reptéri buszra az eddigi 1500 forint helyett 2200 forintért lehet jegyet váltani. 

Örvendetes viszont, hogy szombaton újraindul a fogaskerekű a téli üzemszünet után, ráadásul azt ígérik, hogy az időközben felújított pályán csendesebben és üzembiztosabban járnak majd a szerelvények. A kora reggeli és késő esti órákban ugyanakkor megmarad a tavaly bevezetett úgynevezett telefogas-rendszer, aminek az a lényege, hogy a járat csak azon a szakaszon és akkor közlekedik, amikorra előzetesen megrendelték. A tervek szerint nyáron nyitott nosztalgiaszerelvény is jár majd a Városmajor és a Széchenyi-hegy között.

 

Szerző Piréz

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább