Létrehozva: 2023.04.02.

Rácz Jenő hatalmas hibát vétett – De vajon mit szólnak a bakihoz Puskás Petiék?

A bejegyzést ugyan törölte, de már nem tudta megállítani a lavinát.

Dallos Bogi és Puskás Peti szerelmének íve olyan, akár egy romantikus regényé. A szerelmes gerlepár 2019-ben bukott le, amikor egy nyilvános helyen turbékoltak és lefotózta őket valaki. Egy évvel később bejelentették, hogy összeköltöznek, majd újabb egy esztendő elteltével, 2021-ben Peti feltette a nagy kérdést szerelmének, aki boldogan mondott igent a lánykérésre. A tavalyi évben hivatalosan is összekötötték az életüket és örök hűséget fogadtak egymásnak egy gyönyörű esküvő keretein belül. Szerelmük azóta is töretlen, igazi álompárként tekintenek rájuk a rajongóik, hiszen mindig tisztelettel és szeretettel beszélnek egymásról, látszik, hogy mennyire szoros kapcsolat fűzi őket a másikhoz. 

 

Jön a baba!

Most, újabb egy év elteltével ismét szintet lép a kapcsolatuk, bejelentették a hatalmas örömhírt: Bogi kisbabát hord a szíve alatt. 
Az internet népe elárasztotta őket gratulációkkal és jókívánságokkal, közel húszezren fejezték ki, mennyire örülnek a boldogságuknak. Arra azonban nem számítottak, hogy homokszem kerül a gépezetbe és a sztárvilágban lesz valaki, aki véletlenül ugyan, de óriási hibát vétett: még a szülők előtt elárulta a kicsi nemét!

Bogi és Peti bejelentették: hamarosan szülőkké válnak
Fotó: Bors

 

Helyrehozhatatlan baki

Rácz Jenő és Gyuricza Dóri meghívottként vett részt a babaváró bulin, ahol kiderült, hogy Bogi kisfiút vagy kislányt hord-e a szíve alatt. A szülők bejelentése után nem sokkal valamit félreérthetett a séf, ugyanis megosztott egy fotót a buliról, ahol Dóri a kezében kis táblákat tart ezzel a felirattal:

 

It’s a boy


– ezek szerint Boginak és Petinek kisfia születik majd.

A tévedésből megosztott fotót viszonylag gyorsan eltávolították, ám sajnos az internet nem felejt: egy szemfüles felhasználó képernyőfotót készített a pillanatról és feltöltötte a redditre.

Rácz Jenő komolyan elspoilerezte Dallos Bogi és Puskás Peti gyermekének nemét?

– tette fel a kérdést az egyik követő, aki kifotózta az ominózus bejegyzést.


 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget