Létrehozva: 2023.06.09.

„Akkor beszéljünk erről!” – Tóth Andi szembement Marics Petivel

Tóth Andi belemart egy kicsit Marics Petibe.

Tóth Andi március 31-én az Instagram-oldalán erősítette meg, hogy szakított Marics Petivel, pedig a kapcsolatuk sokáig mindent elsöprő szerelemnek és egy erős szövetségnek tűnt, ám mint tudjuk, a szerelemnek múlnia kell.

Tóth Andi megragadta az alkalmat, hogy belemarjon kicsit Marics Petibe Fotó: Bors

Az extravagáns énekesnő azóta minden idejét a Bailey névre hallgató rottweilerével tölti, és még az ágyát is megosztja az izmos négylábúval, ami igencsak megosztja a kommentelőket.

A sportfogadás

Az énekesnő most belemart egy kicsit volt szerelmébe. Egészen pontosan az történt, hogy Marics Peti az Instagramon újságolta el, hogy zenésztársával, Valkusz Milánnal belemerültek a sportfogadás rejtelmeibe, már csak azért is, mert közeledik a Bajnokok ligája szombati döntője. A mérkőzést 2023. június 10-én rendezik az angol Manchester City és az olasz Inter Milan között. 

Marics a bejegyzésben az egyik sportfogadásokra specializálódott portált is reklámozta, Tóth Andi viszont hülyeségnek tartja ezt az egészet.

„Üdvözöllek. Azért akartam beszélni veled ezen a szép borús napon, mert az elmúlt években több megkeresést is kaptunk, hogy reklámozzunk bizonyos sportesemények fogadásával kapcsolatos oldalak applikációit. Akkor beszéljünk erről! Ne ba***ál el több százezer, több millió forintot arra, hogy vajon berúgnak-e egy labdát egy hálóba. Vegyél inkább egy süteményt a barátnődnek. Az csak ezer forint” – közölte Andi egy 24 órán keresztül megnézhető Instagram-videóban.

Dögös színésznővel boronálták össze

A pletykák szerint Peti és Gyopár egymásba szeretett Fotó: Instagram

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Marics Petinek feltehetőleg új párja van, Kovács Gyopár személyében. A fiatal színésznő kísértetiesen hasonlít az énekes volt barátnőjére, Tóth Andira. Gyopár a A ValMar legutóbbi klipjeiben is szerepel, közösségi oldalán ezt büszkén meg is mutatta követőinek. Egy olyan fotót is megosztott, amin Marics Petivel közösen szerepelnek, és már színházi berkekben is sokan pusmognak róluk.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin