Létrehozva: 2022.06.25.

Szivárogtatott ezt-azt a barát Csobot Adélról és Istenes Bencéről

A páros kapcsolata sokszor került mélypontra az elmúlt évek alatt.

Csobot Adél és Istenes Bence először tavaly mondták el a nyilvánosság előtt, hogy komoly nehézségek vannak a kapcsolatukban. Akkoriban nagyon távol álltak egymástól érzelmileg, abban sem voltak biztosak, hogy összeillenek-e egyáltalán. A napokban arra is fény derült, hogy külső segítséget is kértek kapcsolatuk megmentéséhez. Adél és Bence kilenc éve vannak együtt, a kapcsolatukból két kisfiú is született, és noha a tavalyi volt a legkomolyabb mélypont a kapcsolatukban, úgy tűnik, maguk mögött tudhatják azt az időszakot.

Hiszünk ebben az egységben, amit nagyon szeretnénk együtt tartani. Mindig mindent megpróbáltunk. Sok mélypontunk volt, amikor gondoltunk kiszállásra, de valahogy a Jóisten mégis azt akarta, hogy együtt maradjunk

 – vallotta be saját internetes műsorában Istenes.

Akármekkora gödörben is voltak, valahogy mindig visszataláltak egymáshoz. A tavalyi mélypont után szépen, apránként kezdtek újra építkezni, s most sokkal nagyobb türelemmel fordulnak egymás felé. Mindketten lehiggadtak egy kicsit, átérezték, hogy most nagyon fontos a megértés és a közösen töltött idő

 – mondta a Blikknek a pár egyik, a neve elhallgatását kérő barátja.

 


 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Dárdai Mártonnal ilyen még nem történt, egyből üzent neki az édesapja

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin