Létrehozva: 2022.11.29.
Módosítva: 2022.11.29.

„Azonnal magamhoz öleltem, hogy ne fázzon” – babát mentett a hős tűzoltó

Szűcs István főtörzsőrmester egy hármas karambol helyszínen öltelte magához a fél éves kisbabát, amivel egy ország szívébe zárta be magát. A hős, aki a kocsiban utazó babáról gondoskodott, a Borsnak mesélt a történtekről.

Szörnyű baleset történt Bagnál, az M3-as autópálya 37-es kilométerénél történt hétfőn: három autó rohant egymásba.

Az egyik alaposan összetört autó. Fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Az esethez a rendőrség és a mentők mellett az aszódi hivatásos tűzoltókat, köztük Szűcs Istvánt riasztották.

Mikor megkaptuk a riasztást, már értesültünk róla, hogy egy nő és egy gyermek van a kocsiban, ugyanis az autó vészjelzője küldte a riasztást, amin már hallani lehetett a női hangot és a babasírást

 – elevenítette fel Szűcs István tűzoltó az ominózus esemény kezdetét a Borsnak.

„A mentőkkel együtt értünk ki. Ahogy kiszálltunk, egyből láttuk a három összetört autót, egyikben egy idős házaspár, másikban egy fiatalember, harmadikban pedig az édesanya utazott a babával. A többiek azonnal megkezdték az autók áramtalanítását, én pedig egyből a kismamához mentem, hogy megkérdezzem, tudunk-e neki segíteni” – mesélte.

Szűcs István, kezében a kis csöppséggel. Fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Szerencsére az édesanya és a pici nem sérültek meg, igaz, nagyon megrémültek:

„Nagyon megijedtek mind a ketten, de mire odaértünk, a pici addigra éppen kisírta magát, viszont láttuk rajta, hogy zaklatott állapotban volt” – tette hozzá. Az édesanya ekkor kérte meg Istvánt, hogy vigyázzon imádott gyermekére:

Akkor kért meg az édesanya, hogy megfognám e a babát, míg ő a rendőrök kérésére kiszedte az autóban maradt táskájából az iratait. Rögtön megfogtam szegénykémet, és azonnal magamhoz öleltem, hogy ne fázzon. Ekkor ugyan már nyugodtabb volt, de még lehetett rajta érezni a sírás utáni állapotot 

– magyarázta a hős tűzoltó. Hozzátette: a baba nyugtatás és ringatás nem idegen tőle, hiszen ő maga is egy kisgyermek apukája:

„Nekem is van egy kilenc hónapos kicsim, így teljesen együttéreztem, és nem állt távolt tőlem ez a dolog” – mondta mosolyogva.

A karambol az M3-as sztrádán történt. Fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

A tűzoltók ezután segítettek biztonságban beülni a mentőbe az anyának és a babának, akiket megfigyelésre kórházba szállítottak.

„Megkérdeztem tőle, hogy segíthetünk-e bármiben is, és hogy szükségük van-e valamire a kórházban. Ezért még visszakísértük a kocsihoz, kiszedtük a pelenkázót, meg mindent, amire szüksége lesz” – szögezte le. Hangsúlyozta, hogy esete egyáltalán nem egyedi:

Hozzá kell tenni, hogy ez a kép éppen rólam készült, de a többi kollégám is mindennap ugyan ezt csinálja, ugyan ezt megteszik. Ez nem az én érdemem, hanem hozzátartozik ehhez a hivatáshoz

– mondta. 

A tűzoltók naponta átlagosan 25-30 közúti balesetnél avatkoznak be, gyakran a roncsból kell kivágniuk a beszorult utasokat. Segítsük a munkájukat azzal, hogy akár autóval, akár gyalog, vagy bringával vagyunk úton, elsőbbséget adunk a szirénázó járműveknek!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”