RETRO RÁDIÓ

Mi történt? Hosszú Katinka komoly változást jelentett be





Mások lettek az elvárások a bajnoknő pályafutásában.



Megosztás
Szerző: sk
Létrehozva: 2023.02.03.
hosszú katinka

Továbbra sem tudni, mennyit és hol edz, de hosszú hallgatás után megszólalt Hosszú Katinka a terveiről. A háromszoros olimpiai bajnok úszónő a Nemzeti Sportnak beszélt arról, hogy esze ágában sincs abbahagyni a sportot, s noha idén már 34 éves lesz, még elgondolkozik a 2024-es, párizsi olimpián. Legfeljebb a célkitűzések változtak.

Fotó: Nemzeti Sport

Az úszónő elmondta korábban, hogy az aranyérmekre hajtott, tavaly a 100. nemzetközi éremről beszélt, most már kevesebbel is beéri.

Mindig is azt mondtam, addig fogok versenyezni, amíg szeretem az úszást. Szerintem nagyon fontos, hogy a tapasztalt versenyzők a sport világában maradjanak. És nem kell feltétlenül nyerni, folyamatosan meg főleg nem: én nagyon sokat kaptam az úszástól, az elmúlt majdnem három évtizedben rengeteget tanultam a sportnak köszönhetően, most már szeretnék valamit vissza is adni belőle.

Hosszú Katinka tavaly a római Eb-n a 97. érmét szerezte meg, azóta nem indult viadalokon. Legközelebb tavasszal az országos bajnokságon bizonyíthat, amennyiben elindul.

A teljes interjút a Nemzeti Sporton itt olvashatod el.





 





Ezeket olvastad már?
Dárdai fiai messzire juthatnak: mutatjuk a világ legértékesebb focista-testvéreit

Dárdai fiai messzire juthatnak: mutatjuk a világ legértékesebb focista-testvéreit

Dibusz vagy Gulácsi? „Az úgy nem megy, hogy utálom a másikat"

Dibusz vagy Gulácsi? „Az úgy nem megy, hogy utálom a másikat"

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

Se bugyi, se más: teljesen meztelenül hempereg a kanapén az érzéki álomnő

Se bugyi, se más: teljesen meztelenül hempereg a kanapén az érzéki álomnő

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás