Egy szál ruhában tért haza a magyar anya és kislánya, akik túlélték a törökországi földrengést

Forrás: MTI/EPA/Necati Savas -
földrengés Siklós törökországi földrengés Törökország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindenük a lakásban maradt, melyet olyan súlyosan megrongált a földrengés, hogy hamarosan le kell majd bontani.

A becslések szerint a felbecsülhetetlen, elveszített emberéletek mellett 12 ezer milliárdos anyagi kár keletkezett Törökországban. A veszélyessé vált vagy teljesen megsemmisült épületek között van egy magyar anya otthona is. Dominika és családja ép bőrrel megúszta a katasztrófát, de nem volt kérdés számára, hogy ezek után hazautazik Magyarországra.

Dominika és párja sok, albérletben töltött év után tavaly decemberben költözött be a felújított lakásba, ám a gondosan csinosított otthont tönkretette a földrengés. Az épület ugyan még áll, de olyan súlyosan megrongálódott, hogy le kell bontani. A magyar édesanya és családja mindenét a lakásban hagyta, ugyanis amikor megérezték a földrengést, gondolkodás nélkül az utcára rohantak.

Illusztráció Forrás: MTI/EPA/Necati Savas

Egyedül a "földrengéstáskát" vették magukhoz, ugyanis Törökország ezen részén az emberek fel vannak készülve a katasztrófára, ezért előre összekészítenek egy csomagot, melyben víz, némi tartós élelem, zseblámpa és síp is található. Ez utóbbi ahhoz kell, hogy baj esetén jelezni tudjanak. Ruhát vagy pénzt nem hoztak magukkal, ezért a szülőváros, Siklós önkormányzatától kértek segítséget, hogy haza tudjanak utazni Magyarországra.

A hivatal kifizette a repjegy árának nagy részét, Dominika és kislánya, Jázmin pedig a nő édesanyjának húgánál húzza meg magát. A magyar anya párja egyelőre Törökországban maradt, mert intézi a hivatalos ügyeket. A siklósi emberek összefogtak Dominikáért és családjáért, a gyermek rengeteg játékot kap, a helyi pizzériában pedig gyűjtést is szerveztek – írja a Blikk, a lap oldalán pedig ott szerepel az a bankszámlaszám, amelyen bárki támogathatja a bajba jutott édesanyját és kislányát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.