RETRO RÁDIÓ

Brutális: kocsijával akarta agyonnyomni haragosát a férfi egy magyar faluban





Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság azt a férfit, aki autóval halálra akarta gázolni ismerősét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kállósemjénben - közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője kedden az MTI-vel.



Megosztás
Szerző: metropol
Létrehozva: 2022.05.17.
gyilkossági kísérlet

A szombatra virradó éjszaka történtekről szóló közleményben azt írták, a gyanúsított egy házibuliban szólalkozott össze a sértettel, majd az érte érkező édesanyja autójával a ház udvarán elütötte a három-négy méterre álló áldozatát, a felállni próbáló sértettet az autó orrával a házfalnak szorította.

A gyanúsított és rokonai magára hagyták az életveszélyesen megsérült embert.

Az emberölés bűntettének kísérletével gyanúsított férfi már többször volt büntetve és jelenleg is tart ellene egy másik büntetőeljárás - tették hozzá.

A letartóztatás elrendeléséről szóló végzést az ügyészség tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás