RETRO RÁDIÓ

Sokkoló részletek az aszódi tragédiáról: Tímea és Júlia rettegtek apjuktól





Álmukban végzett két lányával, a 14 éves Tímeával és a 16 esztendős Júliával édesapjuk Aszódon múlt szombat éjjel. Csütörtök este találtak a holttestekre. Tamás a hírek szerint a láthatás alkalmával baltával verte fejbe őket, majd öngyilkosságot kísérelt meg. Nekiszaladt a vonatnak, de a jármű csupán a lábát vágta le.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.05.28.
borzalmas

Tamás hosszú évek óta rettegésben tartotta volt párját és két közös gyermeküket. Zsuzsanna négy évvel ezelőtt Vámosgyörkre költözött Tímeával és Júliával. A szomszédok elmondása szerint a tanárnőként dolgozó anya a környéken mindenkit arról kérdezett az ingatlan kiválasztása előtt, hogy az utca vajon kellően biztonságos-e, be is kamerázta később a házat, amit hatalmas kerítés is véd. Azonnal sejtették, hogy a család körül valami nincs rendben, de Zsuzsanna udvariasan, ugyanakkor határozottan közölte a helybéliekkel, hogy nem szeretne közvetlenebb kapcsolatba kerülni senkivel – írja a Bors.

Fotó: Facebook

Júlia azért ment az apjához, hogy a húgát védje

A gyerekek később kicsit már feloldódtak, de az utcára ritkán merészkedtek ki.

Kiderült, hogy nem szívesen mentek az apjukhoz, Júlia csak azért volt hajlandó Aszódra utazni, hogy megvédje a húgát – mondta a Borsnak az egyik szomszéd.

Tamás a múlt héten elvitte magához a lányokat, ahol szombat éjszaka lapunk értesülései szerint egy baltával mindkét gyermekével végzett. Ezután autóba ült, és egyelőre tisztázatlan célból a Vámosgyörkkel szomszédos Adács felé vette az irányt. Ott a puszta szélén később leparkolt, majd nekiszaladt az érkező vasúti szerelvény oldalának. Nem sikerült meghalnia, a jármű viszont az egyik lábát levágta. A mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Az anyának rögtön ros­­sz érzése támadt, amikor a lányai nem értek haza a hétvége elteltével. Bejelentést tett a rendőrségen, ám akkor azt még senki sem tudta, hogy élve már nem fogják őket megtalálni. A Pest megyei Aszódon levő társasház lakóinak időközben feltűnt, hogy Tamás lakásából erős szag árad, ezért értesítették a rendőrséget. Így találták meg a két kamaszlány holttestét.

A lányok édesanyja teljesen összetört

A Bors elérte a gyászoló édesanyát, Zsuzsannát.

Az a szörnyű, hogy ez egyáltalán megtörténhetett – mondta megtörten tegnap délelőtt, és még foly­tatta volna, de éppen megérkeztek érte a nyomozók, hogy kihallgatásra vigyék. Ott is tartották késő délutánig. Nem sokkal beszélgetésünk előtt azonban bővebben kifejtette érzéseit a Facebookon.

Köszönöm szépen mindenkinek, aki jó szívvel volt a két gyermekem felé. Köszönöm szépen, hogy együtt­éreztek most velem. Tegnap sokat imádkoztam. Három gyertyát gyújtottam” – kezdte a szomorú sorokat az édesanya, majd arról is írt: két lányán kívül férjéért is gyújtott egyet, mert nem tud haraggal tovább élni.

Zsuzsanna szomszédai szerint egyébként a nő nagyon gondoskodó édesanya volt, de valamitől félhetett, ezt érezték rajta.

A szomszédok értetlenül állnak az eset előtt

Mint kiderült, Tamás autóját az öngyilkossági kísérlet után egyébként ellopták, és leadták egy közeli MÉH-telepen.

Tamás aszódi szomszédai a Borsnak elmondták: gyakran látták a két lányt, amint a lakóház körüli parkban játszottak egy fekete tacskójával.

– A férfit nem ismertük különösebben, de azt megállapítottuk, hogy a lányok mennyire csendes és kedves gyerekek. Rettenetes, ami történt, és soha nem lesz rá elfogadható magyarázat. A gyerekgyilkos apa megérdemelte, hogy életben maradt, és kívánom neki, hogy élete végéig börtönben üljön! – mondta egy neve elhallgatását kérő asszony.





Ezeket olvastad már?
Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás