Egyik barátját halálra verte, egy másiknak életveszélyes sérülést okozott egy férfi

verekedés haláleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség halált, valamint életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki két barátját fejszenyéllel verte meg: egyikük a kórházban életét vesztette - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.

Borbély Veronika sajtószóvivő elmondta, a férfitől tavaly március 27-én barátja engedély nélkül elvitte az autóját, amit összetört. A negyvenes éveiben járó férfi ezért a barátját ököllel és fejszenyéllel többször megütötte. A sértett a kórházban belehalt koponyasérülésébe.

A férfi március elején ittas állapotban egy vele együtt dolgozó barátját verte meg ugyancsak fejszenyéllel, áldozata életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A főügyészség a férfival szemben halált, valamint életveszélyt okozó testi sértés miatt nyújtott be vádiratot a Tatabányai Törvényszékre, és börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.