Létrehozva: 2022.09.24.

Mindenki retteg, egy újabb Nostradamus-jóslat válhat valóra: előre látta Putyin tervét

Nostradamus a harmadik világháború kirobbanását is előre látta.

Michel de Nostredame, avagy latinosított nevén Nostradamus egy egész könyvre való jóslatot vetett papírra, melyből igen sok valósággá is vált a halála óta eltelt bő 450 évben. A látnok egyesek szerint pontosan látta Hitler hatalomra kerülését, mindkét világháborút, a Hirosima és Nagaszaki elleni atomtámadásokat, míg mások úgy vélik, versei túl rejtélyesek, túlságosan is sokféleképpen értelmezhetőek. Abban azonban nagy az egyetértés: remélhetőleg most nem lesz helyes az, amit látott. Előjelzései szerint ugyanis 2022-ben (vagy legkésőbb 2023-ban) még vár ránk egy nagy háború kelet felől. 

Ez a nagy háború sokak olvasatában nem más lesz, mint a III. világháború.

Putyint látta?

A jóslat szerint hazájának, Franciaországnak külső ellenséggel kell megküzdenie, külső veszély fenyegeti. Putyin szerdai bejelentése után, melyben részleges mozgósítást rendelt el az orosz haderőben, sőt, a nukleáris fegyverek bevetését sem zárta ki, valamint azt is hangsúlyozta, nem blöfföl, rengetegen tartanak attól, hogy kirobbanhat egy újabb világháború. Ráadásul egyes versértelmezések szerint Nostradamus Ukrajna megtámadását is előre látta, így – teszik fel a kérdést a jóslatokra fogékonyak – mi biztosítja, hogy ez a Nostradamus-jövendölés nem fog valóra válni?

Vége a királyi családnak

Egy másik Nostradamus-versrészlet értelmezése szerint a csillagász nem csak II. Erzsébet halálát látta előre, de azt is, hogy ezzel gyakorlatilag véget ér a királyi család uralma, és Nagy-Britannia megszűnik monarchia lenni. Azaz idén még komoly történések jöhetnek, ha a csillagásznak igaza volt... - írta a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba