RETRO RÁDIÓ

Hátborzongató jelek: közeleg az idegenek inváziója?





Egy felderítő űrhajót véltek megfigyelni az égbolton, amely azt jelezheti, hogy a földönkívüliek hamarosan megcélozzák bolygónkat.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.10.06.
invázió

A Brit Ufókutató Egyesület jelentette, hogy egy szemtanú elmondása alapján a marslakók egyik felderítője járhatott bolygónkon. Attól tartanak, hogy az azonosított, körülbelül 15 centis idegenek a Föld megcélzását tervezik – írja a Daily Star.

„Nemrég kaptunk egy érdekes e-mailt valakitől, aki látott egy apró, humanoid alakú figurát.” A szemtanú – egy nő – azt mondta, hogy túlméretezett feje volt, de a termete meglehetősen apró. Az 57 éves Chris Bonham, aki ufófelderítőként azonosítja magát, így nyilatkozott a hírekről: „Úgy tűnik, mintha felderítőt küldtek volna ide, hogy ellenőrizzen minket, így a következő lépés feltehetően egy teljes körű invázió lesz.

Az egyesület tagjai megpróbáltak további részleteket megtudni az észlelésről, de a szemtanú nem nyilatkozott többet, mert fél az „idegen megtorlástól”. Azt nem feltételezik, hogy az észlelő nem volt őszinte velük. A megfigyelők állítása szerint az elmúlt évben 259 idegenről és ufóról számoltak be az Egyesült Királyságban, köztük kis zöld emberkékről, űrhajókról és emberrablásokról.





Ezeket olvastad már?
Fejlemény az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásának ügyében

Fejlemény az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásának ügyében

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Brutális erővel csap le ránk a tél

Brutális erővel csap le ránk a tél

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás