Létrehozva: 2022.12.02.

Különleges kezdeményezés Novák Katalintól, rengetegen élhetnek a lehetőséggel

Ilyen sem volt még, de hagyomány lehet belőle!

Felhívást tett közzé Novák Katalin államfő hivatala: díszeket várnak a Sándor-palota karácsonyfájához, amely a Szent György téren kap majd helyet.

Fotó: Máté Krisztián

„Elérkeztünk advent második vasárnapjához, ebben az időszakban nemcsak szívünkben készülünk az ünnepekre, hanem otthonunkat is díszbe öltöztetjük. Így tesz a Sándor-palota is, mely története során először várja határon innen és túlról érkező karácsonyi díszeket”

– olvasható a sandorpalota.hu oldalon közzétett felhívásban.
A Sándor-palotában december 13-ig várják a díszeket, amelyeket személyesen is el lehet vinni vagy postán lehet elküldeni a hivatal címére (Sándor-palota, 1014 Budapest, Szent György tér 1.).
Novák Katalin köztársasági elnök a kezdeményezéssel azt szeretné, hogy közösen díszítsük fel a palota karácsonyfáját.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

vg.hu

Nehéz éjszakájuk volt az ukránoknak - erőműveket támadtak az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin