Létrehozva: 2022.12.06.

Megdöbbentő dolgot mondott Árpa Attiláról A Nagy Ő győztese

A gyönyörű és dögös Timi a Borsnak mesélt a színész-producerről.

A TV2 A Nagy Ő műsorában heteken át tartó izgalmas pillanatok, nem várt, meghökkentő fordulatok, drámák és persze temérdek romantika után végre kiderült, a nyergesújfalui lovászlány, Timi nyerte el Árpa Attila szívét.

Fotó: TV2


A produkció keretein belül Attilának lehetősége volt arra, hogy válasszon a döntőben maradt két lány közül, ám azt is megtehette volna, hogy nemet mond nekik, és tovább folytatja eddigi agglegényéletét. Nem így tett! A 19 gyönyörű lány közül Timi lett az abszolút győztes, mivel a 32 éves szőke szépség nemcsak hogy belopta magát a színész szívébe, hanem egyenesen az ujjai köré csavarta.

 

Lovak és a motorok szerelmese

Ez bizonyos szempontból várható volt, hiszen Timi kapta az első csókot, elnyerte az első randit, és már a beköltözéskor bebizonyította, hogy egy igazán belevaló nő, aki a lovak és a motorozás szerelmese, akárcsak a kiszemeltje.

Más tekintetben viszont a műsor bizonyos pontjain igencsak rezgett a léc. Attila gyakran csalódott, amikor hiába várta, hogy megnyíljon neki és kimutassa az érzelmeit, Timi bizalma pedig megrendült benne, amikor megtudta, hogy a macsó más lányokkal is csókolózott.

 

Nem gondoltam volna, hogy már itt tartunk”

Fotó: Bors

A Nagy Ő szenvedélyesnek tartja magát és szeret romantikázni, Timivel ellentétben, aki sosem titkolta: távol áll tőle az érzelgősség és a szentimentalizmus. Toscanában azonban bőven kijutott belőle, amitől egy picit meg is ijedt. A gyönyörű mediterrán város utcáin sétálva egy híd korlátjára közös lakatot tettek, a szerelmesek összetartozásának egyik jelképét.

„Nem gondoltam volna, hogy már itt tartunk” – mondta Timi kissé meglepetten, pedig még a televízió képernyőjén keresztül is egyértelmű volt, hogy minden kettesben töltött pillanatban szikrázik köztük a levegő.

Nem csoda, hogy Attila Boginak bár nehéz szívvel, de elmondta, nem tud elképzelni egy közös életet, ám ha egy barátra, beszélgetésre vagy egy jó vacsorára vágyik, bármikor a rendelkezésére áll. A 26 éves lány könnyeivel küzdve búcsúzott a Nagy Ő-től.


Óriási önismereti utazás, kaland volt”

Timi esetében viszont Attila lelki szemei előtt kirajzolódott egy közös jövő, amelyben igenis helye van a lánynak. A hídon hagyott „szerelemlakat” kulcsának eldobása szimbolikus volt, ezzel a romantikus és igencsak határozott gesztussal adta Timi tudtára: szeretné, ha kéz a kézben haladnának tovább az úton.

Fotó: Bors

– Bár végig bíztam benne, hogy ez lesz a végeredmény, mégis nagyon boldog voltam, amikor Attila előhúzta a pici lakatkulcsot, majd messzire hajította. Hogy mi lehetett a titkom? Talán az, hogy nem akartam mindenáron meghódítani Attilát, hagytam a dolgokat a természetes medrükben folyni. Nem nyomultam gátlástalanul, de nem lehetett nem észrevenni a vonzalmat, ami köztünk van. Ha jól számoltam, a legtöbb randit is velem töltötte Attila, ez is biztos az előnyömre vált. A finálé után még egy napot kettesben maradtunk Toscanában, kamerák és stáb nélkül. Felejthetetlen emlék lesz, de nemcsak ez a nap, hanem az egész forgatás. Óriási önismereti utazás, hatalmas kaland, barátságok. Bármikor újra belevágnék! – nyilatkozta a Borsnak nyergesújfalui lovászlány.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó

LOVE

Cáfolja szakítását a magyar műsorvezető