Létrehozva: 2023.02.02.
Módosítva: 2023.02.02.

Súlyos dolgokat állít Tápai Szabina, ezért válnak el Kucserával

10 év házasság után válik a sztárpár!

Tápai Szabina 10 év házasság után válik férjétől, Kucsera Gábortól. Ez nem egy hirtelen döntés volt, hanem hosszú ideje érik már benne a gondolat, pontosabban két és fél éve.

Fotó: Czerkl Gábor

„Korábban is tudtam volna mit mondani, de a döntés akkor még nem született meg bennem. Mostanra viszont igen” – kezdte Tápai Szabina a Story magazinnak.

„Ma sem gondolom, hogy rossz döntést hoztam, hiszen született három csodás gyermekünk. (...) Gáborral mindketten megtettünk mindent a házasságunkért. Sokszor sikerült kimásznunk a gödörből, mert ugyanakkor és ugyanannyira akartuk, de most elkerültük egymást az időben. Nálam eljött a pont, hogy azt éreztem: tovább nem csukhatom be a szemem. Nem fogok szépíteni, volt megcsalás. Sokáig nagyon türelmes és elfogadó voltam, de egyszerűen rá kellett jönnöm, hogy nem működik köztünk ez az egész. Nyolc hónapja külön élünk, és úgy érzem, így a jó mindenkinek” – nyilatkozta Tápai Szabina.

Két és fél éven át vártam, hogy valami történjen. Vártam a küzdést, a tetteket. Nem nagy dolgokat ám. Csak arra vágytam, hogy menjünk el sétálni, vagy igyunk meg egy kávét kettesben, de ez nem történt meg. Most pedig azt érzem, ehhez már késő, elkerültük egymást időben. Ez már nem az én utam. Mára máshogy nézek rá. Mi már apa és anya vagyunk, nem férj és feleség. De ettől én még nagyon szeretem őt, és mindig szeretni is fogom, csak más minőségben.

A válókeresetet még nem adták be, de Szabina azt mondja, ők már ennek ellenére is elváltak, érzelmileg. Úgy érzi, túl van a házasságán, kitart döntése mellett. Elárulta, jelenleg lefoglalja az anyaság és a munka, így nincs ideje aggodalmaskodni a jövőn. Bár még egy jó darabig biztosan nem keres férjet, még mindig vágyik rá, hogy szeressék.

„Nem mondom, nem kicsi a csomagom, a három gyerekkel és a férjemmel, de szerintem ez nem lesz visszatartó erő, ha eljön a megfelelő idő és ember.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Dacia-árban érkezik Európa új népautója

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

magyarnemzet.hu

Nem semmisült meg az űrszemét, majdnem meghalt egy kislány, mert a házukba csapódott a NASA objektuma

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Folyamatosan sírok” – gyászol a népszerű színésznő

LELKIZŐ

Tizenhat évvel ezelőtt hunyt el Antal Imre

LELKIZŐ

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

LELKIZŐ

"Orvos mikor látott?" - mindenkit ledöbbentett a magyar világsztár