Eladta villáját a Korda házaspár - Elárulták, mennyi volt a rezsijük

Korda György Balázs Klári rezsi villa eladás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tavaly év végén hirdette meg a villáját először a Korda házaspár, akkor 780 millió forintért árulták. Most kiderült, az épületet nem sokkal később el is adták. 

A hatalmas, 22 plusz két félszobás kastélyért 780 millió forintot kért a zenészházaspár. Az épület alapterülete 1509, az udvar 1341 négyzetméter, és 6 szintre van felosztva. Az ingatlanban található pince, földszint, három emelet és egy padlástér. A garázsban 12 kocsi fér el. Ezeken kívül vannak kiszolgáló- és közösségi helyiségek, gyönyörű különterem és egy lakás is télikerttel.

Korda György és Balázs Klári villája Forrás: Ingatlan.com

A hirdetés azonban nem sokkal később lekerült az igatlan-portálokról, azt mondták, meggondolták magukat. Korda György akkor azt nyilatkozta, hogy ennyi idősen már nem akar költözni. Most kiderült, hogy a villa mégis elkelt, már hónapokkal ezelőtt eladták.

"Már idén januárban eladtuk a villánkat és igen nem vertük nagy dobra, mert úgy gondoltuk, hogy ez nem tartozik senki másra. Most is teljes mértékben tiszteletben tartjuk az adásvételi szerződésben foglaltakat így semmilyen információt nem szeretnék kiadni az ügyben. A mostani rezsiárakból is tudjuk, hogy ez egy nagyon jó döntés volt. Elmondom, hogy a rezsicsökkentés szigorítása előtt is havi 500 000 volt a gázszámlánk, ami ki tudja most mennyi lenne. Nehéz döntést hoztunk meg, de egy percig sem bánjuk. Mi most már csak nyugodtan szeretnénk élni, fellépésekre járni, amiből szerencsére akad most bőven és nem akarunk foglalkozni már ezekkel a dolgokkal" - mondta a Blikknek Balázs Klári.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.