Létrehozva: 2023.03.23.

Botrány! Azariah dalával gyalázták meg Jimmy emlékét

Furcsa videó terjed a neten, ami úgy lett összevágva, mintha a fiatal énekes zenéjét énekelné Jimmy.

 22 éve halt meg Zámbó Jimmy, de a mai napig hatalmas kultusz lengi körül. Az év elején még egy tízrészes sorozatot is készítettek az életéről, ami nagyon nagy port kavart a családban. Korábban Jimmy testvére, Marietta még perrel is fenyegette a készítőket és a streaming szolgáltatót, mert nem érezte méltónak, ahogy édesanyjukat és öccsét ábrázolták a filmben.

Édesanyánk világ életében úrinő volt és soha életében nem dohányzott és nem ette cuppogva a csirkelábat a levesből. Tisztességgel, becsülettel nevelt fel öt gyermeket, akiket mind kitaníttatott. Úgy ábrázolták, mintha valami lepusztult, senkiházi proli lett volna és ez abszurdum! Ezért pedig felelni fognak, erre megesküszöm! Tisztában vagyok azzal, hogy nem a valóság ábrázolása volt a készítők célja, de az sem lehetett, hogy egy minden ízében tisztességes úrinőt úgy ábrázoljanak, ahogy ezt anyámmal tették

 – mondta még az évelején a Borsnak Zámbó Marietta.

Most a TikTokon terjed egy videó, amiben Jimmy egy régebbi koncertfelvételének a képi anyagához társították Azahriah egyik zenéjét úgy, mintha maga a Király énekelné a fiatal énekes slágerét. A furcsa videó szinte rögtön elnyerte az emberek tetszését, mert egy nap alatt 21 ezer kedvelést gyűjtött be.

A videóhoz nagyon sokan hozzászóltak, hogy elmondják véleményüket. Volt, aki még G.w.M-et is bele akarta keverni a sztoriba, hogy ezzel is odaszúrjon a rappernek. De akadt olyan ember is, aki a két előadót egy szinten említette meg.

Azi generációnk Jimmyje” – írták a videó alá, és egy másik felhasználó még azt is hozzátette,  hogy ha meglátják a családtagjai ezt a kreálmányt, akkor fel fognak háborodni.

A Ripost megkereste a családot, azonban nem szerettek volna semmit hozzáfűzni a videóhoz.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A hatalmas mellű ringlány még a ketrecharcos sztárokról is elvonja a figyelmet - galéria

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

HŰHA

A hazai elit mellett világsztárok is jönnek a SZIN-re

HŰHA

Mi történt? Menyasszonyi ruhában fotózták Kiszel Tünde lányát

HŰHA

MC Hawer az áldozat - érzelmileg zsarolták!