Létrehozva: 2023.03.30.

Kiderült Körtvélyessy Zsolt utolsó kívánsága

Munkája mellett a legnagyobb boldogságot unokája jelenti számára.

Április 2-án tölti be 82. életévét Körtvélyessy Zsolt, az évforduló kapcsán a Bors készített vele interjút. Ebből kiderül, hogy csaknem hatvan éves pályafutása után sem tervezi visszavonulását

Fotó: TV2

A Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló színművész jelenleg is a kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban játszik, mellette önálló estjeivel lép a közönség elé. Mint mondja, a színjátszás az élete, ameddig él, dolgozni akar. Munkáján kívül pedig a legnagyobb boldogságot unokája jelenti. Egyetlen vágya hátralévő életében, hogy a kis Lili még láthassa a színpadon.

Az interjúban azt is elárulta, hogy nemrég meg kellett operálni, de mint mondta, nem kell nagy bajra gondolni.

Nyaki elzáródásom volt, októberben egy kisebb műtéten estem át. Fölvágták az ereket és kitisztították, pár napot kellett kórházban töltenem

– mondta, de hozzátette, hogy már nagyjából rendben van, csak egy régebbi szívproblémával kapcsolatos vizsgálatra kell a közeljövőben visszamennie. Azt is elárulta, hogy tovább tudott lépni gyászából, és felesége elvesztése után új párra lelt.

A teljes interjút pénteken olvashatod el a BorsOnline-on!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell