Létrehozva: 2023.05.31.

Sikertelen csúcstámadás, öt serpa hozta le a hegymászó holttestét

Újabb halálos áldozatot követelt a Himalája.

Szerző Piréz

Luis Stitzinger a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsát akarta megmászni, de holtan találtak rá a Himalájában. A tapasztalt német hegymászó egyedül vágott neki a 8586 méter magas Kancsendzönga meghódításának India és Nepál határán.

Fotó: Pixabay

A hegyivezetőként és síoktatóként is ismert Stitzingert csütörtökön nyilvánították eltűntnek. Az 54 éves férfi holttestét végül 8400 méteren találták meg, és öt serpa hozta le - közölte a The Himalayan Times című helyi lap Mingma serpára, a Seven Summit Treks vezetőjére hivatkozva, akinek cége Stitzinger expedícióját szervezte.

Az extrémsportokat kedvelő hegymászó – akárcsak Suhajda Szilárdoxigénpalack nélkül indult útnak, azt tervezte, hogy még a mostani szezonban sítalpakon ereszkedik le a Kancsendzöngáról. Korábban hét, több mint 8000 méter magas hegyen is síelt már, és időnként felesége, a szintén képzett hegymászó Alix von Melle is elkísérte.

 

Szerző Piréz

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre

KÜLFÖLD

Hihetetlen módon jelzett az agydaganatos édesanya szervezete