Megszólalt egy ismerős Molnár Andi és Szente Vajk kapcsolatáról: már az összeköltözés is szóba került

Forrás: TV2 -
Molnár Andi párkapcsolat szerelem Szente Vajk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tegnap megírtuk mi is, a  Kecskeméti Katona József Nemzeti Színháznál csókolózás közben kapták lencsevégre Molnár Andit és Szente Vajkot, akik között, úgy tűnik, jóval több van, mint barátság. A kapcsolatukról most megszólalt a rendező barátja.

A Blikk egyik szemfüles olvasója szúrta ki Kecskeméten Szente Vajkot és Molnár Andreát a minap. A kapcsolat köztük nagyon bensőséges volt, még egy csók is elcsattant. A rendező és táncművész kapcsolatáról most megszólalt Vajk egyik ismerőse.

"Még nagyon az elején tartanak, de jól érzik magukat egymás társaságában, és bár Vajk rendkívül elfoglalt, hiszen jelenleg is dolgozik a Most vagy soha! című filmen mint producer és forgatókönyvíró, és rendezőként a a Kőszívű - A Baradlay-legenda júniusi bemutatójára készül, ahogy alkalmuk nyílik rá, találkoznak" - mesélte a lapnak a rendező egyik barátja, aki azt is elárulta, hogy a szerelmesek között már az összeköltözés is szóba került.

Megszólalt egy ismerős Molnár Andi és Szente Vajk kapcsolatáról: már az összeköltözés is szóba került Forrás: TV2

"Nem kapkodnak el semmit, de mind a ketten komolyan vesznek egy kapcsolatot, ha belekezdenek. Egyelőre nem költöztek össze, de szóba került már kettejük közt, hogy a jövőben hogyan oldanák meg ezt. Nem sietnek, megfontoltan szeretnének belefogni a kapcsolatba" - folytatta Szente egyik ismerőse.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.