Létrehozva: 2022.09.27.
Módosítva: 2022.09.27.

Nem bírta tovább elviselni! - ezért lépett a vonat elé a 11 éves Hanna Gyürén

Iskolai zaklatások miatt akart meghalni, jelenleg súlyos sérülésekkel kórházban ápolják.

Szerző Ripost

Egy 11 éves gyereket gázolt el egy személyvonat vasárnap Gyürén. A kislány a sínek mellől, a kukoricásból lépett a vonat elé. A mozdonyvezető már nem tudott megállni és elütötte. A gyereket életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopterrel vitték kórházba - írta meg a Bors.

A lap megtudta, iskolai zaklatások miatt próbálhatott végett vetni életének a 11 éves kislány.

A lába szilánkosra tört és súlyosan roncsolódott a koponyája 

– mondta a Borsnak József, Hanna nagypapája, aki a feleségével közösen kiskorától neveli a lányt.

József, a kislány nagypapája Fotó: Bors

A nagypapa jelezte az iskolának, hogy bántják az unokáját, de nem történt változás. Hannát a külseje miatt cikizték, többször is sírva ment haza.

Bementem az iskolába, hogy a problémát jelezzem, de nem lett eredménye

– tette hozzá József.

A gyermeken több műtétet és vizsgálatot is elvégeztek. Jelenleg is kritikus az állapota.

Ha segítség kell: Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!


 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!