Létrehozva: 2022.10.05.
Módosítva: 2022.10.05.

Berki Mazsi nem aprózza el az üzleti életben

Érzelmileg nehéz hónapokon van túl.

Szerző Ripost

Berki Mazsi férje halála után nem omolhatott össze: a fiatal özvegy a munkába temetkezett, amely egyfajta terápia is a számára.

Fotó: TV2

Azt az igazi anyaságot, hogy csak a gyerekemmel foglalkozzak, nem élhettem át. Most lehet, hogy elítélnek, de segítséget fogok kérni, mert muszáj dolgoznom. Tenni kell, és nem fogom otthon ölbe tett kézzel várni, hogy csoda történjen. Vannak céljaim, azokat most próbálom taposni és elérni 

– fogalmazott Mazsi a Palikék Világa by Manna című műsorban.

A Blikk szerint Mazsi nemrégiben több édesanya részvételével rendezte meg az Emmazsi baba-mama tábort: a háromnapos luxusüdülés közel háromszázezer forintot kóstált két főre, így – ha sikeres a program – gyümölcsöző lehet a vállalkozás. Nem is beszélve a TV2 Dancing with the Stars című műsorában való szereplésről, ami – amellett, hogy a gyász feldolgozásában is segíthet – tisztességes bevételi forrást jelent. Sőt, az interneten elérhető Opten cégadatbázis szerint júniusban Mazsi egy Pest megyei településre bejelentett egy új, webshopot üzemeltető céget, amelyet a lap információi szerint ő, illetve a társa, Berki Krisztián egykori barátja és üzletfele alapítottak.

Az özvegy nevére asszociáló internetes áruháztól az egzotikus lakberendezési tárgyaktól kezdve, a gyermekjátékokon át, a karácsonyi dekorációig sok minden rendelhető. Emellett, ha tényleg több lábon akar állni, akár abba a baby spa hálózatba is beszállhat, amelyet Gesztesi Károly színművész utolsó szerelme, Mattesz Csilla indított Hajdú Péter menyasszonyával, Eszterrel. Korábban arról volt szó, hogy Mazsi is részese lesz a vállalkozásnak, ám végül Csilla nélküle vágott bele az üzletbe. Eszter mindenesetre nem bánná, ha a fiatal özvegy is csatlakozna hozzájuk.

Mazsi tehát mindent megtesz a továbblépés érdekében.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin