Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.11.30.

Egy buliból tűnt el Ferenc, hónapok óta keresi a családja

A férfi a buli után másnap reggel már nem ment be dolgozni.

Szerző LA

Döbbenetes: március 26-án beszélt Kiss Ferenccel utoljára az édesapja, aki halálra aggódja magát gyermeke miatt. A 28 éves fiatal még tavaly december elején ment külföldre dolgozni, a családdal minden nap beszélt, aztán hirtelen sosem jelentkezett többé.

Fotó: Facebook

„Németországba ment dolgozni, egyszer haza is jött, majd március 26-án beszéltem vele utoljára. Minden áldott nap videóhívásban mesélt a munkájáról, arról, hogy mit csinált, mik voltak a feladatai, mit evett, mindent megosztott magáról a családjával” – kezdte a Ripostnak Ferenc édesapja

„Márciusban beszéltünk délelőtt, majd megbeszéltük, hogy délután visszahívom. Ekkor már hiába kerestem. A Facebook-oldaláról teljesen eltűnt, a telefonját sem veszi fel azóta. Júniusban sikerült felvennem a kapcsolatot a közvetítővel, aki kivitte dolgozni. Ő annyit tudott mondani, hogy Feri elment aznap egy buliba Kölnben, ahol egyébként dolgozott is, de másnap reggel már nem ment be és ők sem látták” – mondta az apuka.

A család mindent megtesz, hogy megtalálják a férfit, de egyelőre semmi híre Ferencnek. Úgy tudjuk, egy kínai étteremben dolgozott felszolgálóként és mosogatóként. 

„Semmilyen életjelet sem ad magáról, nem tudom, mi történhetett vele, de nagyon aggódom. Korábban volt, hogy felment Budapestre hirtelen ötlettől vezérelve egy fél évre, de mindig beszéltünk, sosem szakította meg velünk a kapcsolatot” – mondta az apuka, aki bízik benne, hogy épségben előkerül a fia.

 

Szerző LA

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát