Létrehozva: 2023.01.30.

Kiderült a szörnyű titok: Ezért lett öngyilkos a vonat elé lépő nagykőrösi menyasszony

Tragikus gyerekkora volt a gyönyörű, jószívű Barbinak, aki vonat elé lépve dobta el magától az életet.

Ismerősök és ismeretlenek nyilvánítanak részvétet a közösségi platformon a gyönyörű lány vőlegényének. Ez a tragédia megrázta az egész országot. A 25 éves menyasszony péntek délután megfogalmazott egy hosszú levelet, kiposztolta azt a Facebookra, majd elindult a végzetes útjára.

Hogy milyen gondolatok járhattak a fejében az utolsó percekben, csakis ő tudhatja, bár a tragikus sorokból sejthető: „Olyan jó volt gyerekként nem gondoltam, hogy fájni fog minden emlék. Egyre rosszabbak az esték. Semmihez sincs kedvem. Erős voltam sokáig aztán én is gyenge lettem! Nem tudom mit tegyek, hogy a múltamat felejtsem. Túl sok idő telt el, hogy ami menthető, azt mentsem. Mennyi barát volt mögöttem, most pedig egy sem”

Barbara a vágányra lépett, a vonat pedig halálra gázolta. Zsolt, a lány vőlegénye, szűkszavúan nyilatkozott a Borsnak:

Barbinak voltak szülei, de úgy érezte, elhagyták. 12 éves korától intézetben nevelkedett, ez egész későbbi életében bántotta.

Egy áldott, jószívű lány volt, szerette a testvéreit, akik egyébként hasonló lelki problémákkal küszködnek” – mondta a férfi, majd a megismerkedésük körülményeiről is mondott néhány szót:

Teljesen átlagos körülmények között találkoztunk. A kapcsolatunkból hamar szerelem lett, mert gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Már az esküvőt terveztük. Vele akartam leélni az életemet

– fejezte be Zsolt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak