RETRO RÁDIÓ

Aggasztó jelek: újabb magyar sztárpár házassága van válságban?





Hónapok óta nem láthattuk őket egymás társaságában, pedig korábban sülve-főve bejelentkeztek közösségi oldalaikon.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.02.05.
Módosítva: 2023.02.05.
házasság jelek Király Viktor

Tápai Szabina és Kucsera Gábor szétválása borzolja a kedélyeket, ráadásul az is kiderült, volt megcsalás is a házasságuk alatt. Bár a rajongóknak hónapok óta gyanús volt a páros, a kézilabdázó csak a minap megjelenő interjújában vallotta be, hogy nyolc hónapja külön élnek a férjével. Az első, legszembetűnőbb jel az volt, hogy sosem posztoltak egymás társaságában, illetve nem is lehetett őket együtt látni. Ezt azzal magyarázták, hogy csupán a magánéletüket óvják, de mint kiderült, komoly bajok voltak a háttérben. Éppen ezért furcsa, hogy egy másik hazai sztárpár is feltűnően keveset szerepel együtt, pedig korábban ez nem így volt.

Király Viktor
Vajon csak a magánéletét védi Király Viktor és párja a visszafogott bejegyzésekkel? (Fotó: Metropol)

Egyesek úgy vélik, hogy Király Viktor és felesége, Anita házassága is válságban lehet – írja a Bors. Annyi bizonyos, hogy hónapok óta nem láthattuk őket egymás társaságában, pedig korábban sülve-főve bejelentkeztek közösségi oldalaikon.  A dolog a kommentelőknek tűnt fel: „Kicsit fura nekem is, kirándulni Anita a gyerekkel meg barátokkal jár, apát soha meg nem említi”– írta egy felhasználó, amivel többen egyetértettek. 

„Az elmúlt időkben ilyen nincs, maximum régi közös tartalmat osztanak meg, vagy a közös vállalkozásukkal kapcsolatban posztolnak, vagy néha Anita megjelöli 1-1 étteremben Viktort, de csak a kaja van lefotózva, Viktor sehol, pedig régen neki is mindig rajta kellett lennie a képen… Valószínű megpróbálja fenntartani a látszatot, hogy együtt vannak, de nem így van” – fogalmazott egy rajongó, és bár vannak gyanús jelek, a legtöbben mégis remélik, hogy csak tudatosan kevesebbet akarnak szerepelni a közösségi médiában. Mindenesetre Viktor még hordja a jegygyűrűjét, így valószínűsíthetjük, hogy csupán a magánéletük megóvása érdekében döntöttek úgy, hogy kevesebbet szerepelnek együtt.





 





Ezeket olvastad már?
Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás