Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2023.06.04.

Két szemtanú is megszólalt: megdőlt a Suhajda Szilárd halálával kapcsolatos teória

Két szemtanú is előkerült, így megdőlni látszik az a teória, amely Suhajda Szilárd halálával kapcsolatos.

Ben Ferrer, a Seven Summit Climbs csapatának tagjaként május 24-én reggel fél nyolckor tért vissza az Everest csúcsáról, ekkor azonban találkozott egy hegymászóval, aki egyedül ült a hóban. Ferrer lefotózta a férfit, akiről kiderült, hogy Suhajda Szilárd volt – írta a Mandiner.

Fotó: Facebook/Suhajda Szilárd

"Megkérdezte, hogy milyen messze van még az Erkély, de közben eléggé fáradtnak tűnt, amiből én rosszul arra következtettem, hogy közli a csapatával a helyzetét, és esetleg visszafordul" – idézte Suhajda Szilárdot Ben Ferrer. Hozzátette, hogy szerinte az voltaz év legmegfelelőbb napja a csúcsmászásra, mivel a meleg hőmérséklet mellett kevesen tartózkodtak fent, a szél se fújt, sőt viharfelhőket sem igen lehetett látni az égen.

Hat órával a találkozást követően Suhajda Szilárdot már az Erkély fölött látta Elia Saikaly, aki ugyan megpróbált kommunikálni vele, de már nem tudott.

"Hiába szólítottam meg, nem válaszolt. Nagyon eltökéltnek tűnt, lassan, de biztosan haladt felfelé. Látszott rajta, hogy kemény fából faragták"– árulta el Saikaly.

A két szemtanú beszámolója ezzel alaposan rácáfolt egy elterjedt teóriára, miszerint sokan voltak a Mount Eversten, és emiatt Suhajda Szilárd elakadt, ami hátráltatta a csúcskísérletben. Ráadásul Ferrer közlése szerint az időjárás is megfelelő lehetett azon a napon, amikor a magyar mászó eltűnt – idézte fel a Világgazdaság.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval