Létrehozva: 2022.05.18.

Megbüntették Kulcsár Edina és Csuti cégét: Gyerekeket csaptak be

Három magyarországi influencerügynökséget is megbírságolt a Gazdasági Versenyhivatal, miután azok hiányosan teljesítették a jogsértően reklámozott Ask Bongo SMS-játék kapcsán előírt kötelezéseket.

A hatóság összesen 900 ezer forintos bírságot szabott ki a három cégre: a Bona Extra Kft.-re, a P4R Digital Agency Kft.-re. és a Social Guru Magyarország Kft.-re. Az utóbbi Kulcsár Edina és exférje Csuti közös cége, őket is megbüntették. Az influenszereket képviselő Social Guru Kft. 2020-as évre leadott mérleg alapján jól működik, nettó árbevétele 135,6 millió forint volt abban az évben.

Fotó: Ripost

A GVH a pénzcentrum.hu-t arról tájékoztatta, hogy a versenyhatóság tavaly májusban 350 milliós bírságot szabott ki egy külföldi cégre az Ask Bongo nevű mobiljáték miatt. Akkor a játék ausztrál működtetője burkolt reklámokkal próbálta, a költséget elhallgatva, emelt díjas SMS-ek küldésére rávenni a gyermekeket. 

A GVH az ügyben megállapította három hazai influenszer-ügynökség és egy webtartalom-gyártó felelősségét is, de – együttműködésükre tekintettel – bírságolás helyett a jövőbeni jogkövetést elősegítő programokat írt elő.

A versenyhivatal a határidő lejártával utóvizsgálatot folytatott: a vállalkozások számára előírt kötelezettségek teljesítését ellenőrizte. Az eljárás azt állapította meg, hogy a négy vállalkozásból hárman késve vagy hiányosan dokumentálva hajtotta végre a hatóság által előírt programot.

(via)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin