Létrehozva: 2022.09.24.

„Az életemért küzdök” – gyermekével a szíve alatt lett rákos az édesanya

Az orvosa azt hitte, csupán eltömődött egy tejcsatornája, de kiderült, mellrákja lett a fiatal édesanyának. A kezeléssel ráadásul gyermeke születéséig várni kellett.

Szerző Ripost

Második gyermekét hordta a szíve alatt a fiatal édesanya, amikor ijesztő dolgot tapasztalt. Először égő érzés keletkezett a jobb hónaljában és a jobb mellében. Később kínzó gyötrelmek kerekedtek fölül rajta és a mellében egy nagyobb csomót is kitapintott.

kórház
Fotó: Pixabay

Amikor segítséget kért az orvosától, hazaküldték azzal, hogy biztosan csak eltömődött egy tejcsatornája. Ugyanis első terhessége alatt ez már egyszer megtörtént vele. Azonban az igazság ennél sokkal szörnyűbb volt. Antibiotikumot írtak fel neki, de Lindsey még azután is ragaszkodott az ultrahangvizsgálathoz, pedig az orvosa azt mondta neki, hogy túl fiatal a rákhoz. Ennél nagyobbat pedig nem is tévedhetett volna, ugyanis a mindössze 29 éves Lindsey Gritton most az életéért küzd, miután 4. stádiumban lévő mellrákkal diagnosztizálták.

„Most az életemért küzdök. De ha nem álltam volna ki magamért, nem hiszem, hogy ma itt lennék” mondta szomorúan Lindsey a The Sunnak.

Mivel várandós volt, nem kezdhette el azonnal a sugárkezelését. Mire világra jött második gyermeke, a rák már a májára is átterjedt. Lindsay négy hónapja jár kemoterápiás kezelésre, és háromhetente végeznek rajta vizsgálatot. Az immár kétgyermekes édesanya abban bízik, hogy a kemoterápia képes lesz eltüntetni a rákja maradékát is. A legutóbbi vizsgálatai szerint a rák 80 százaléka eltűnt a testéből.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat