"Ő nem a mi testvérünk" - másik gyereket vitt el a bölcsődéből, kihallgatás lett a vége

Forrás: Shutterstock -
kihallgatás kirúgás bölcsőde
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csak egy ismerősét szerette volna kisegíteni, de álmában sem gondolta, hogy ilyen rémes vége lesz a történetnek.

Az amerikai Brianna egészen döbbenetes történetet osztott meg a TikTokon: egy kedves ismerősének dolgoznia kellett, ezért nem tudott elmenni a gyerekéért. Így Brianna felajánlotta, hogy elmegy érte és figyáz rá, amíg az édesanya végez. Bár még sosem találkozott a gyerekkel, nem gondolta, hogy bármi probléma történhet.

Bement a bölcsődébe, elmondta, hogy melyik gyereket keresi, majd miután megmondták neki, hogy melyik szobában találja meg, odament, és a gyerekkel együtt távozott.

20 percet autóztak együtt az ismerős házához, majd miután elkezdett ennivalót csinálni a gyereknek és az idősebb testvéreknek, megjelentek a nagyobb gyerekek, és ezt mondták:

"Ő nem a mi testvérünk."

Ezután Brianna észrevette a rengeteg üzenetet az ismerősétől, amikben arról ír, hogy másik gyereket vitt haza. Brianna ismét autóba ült a gyerekkel, s visszavitte a bölcsődébe. Útközben kihallgatták a rendőrök, majd kirúgták a bölcsődéből a felelőtlen alkalmazottakat.

Mint kiderült, a két gyereknek ugyanaz a neve, ráadásul igencsak ritka nevük van, így a bölcsődei dolgozók tévedésből másik gyereket adtak oda Briannának.

@briannadunkinfunk

Spoiler alert: That time I very much by accident kidnapped a kid and thought I was going to prison.

♬ original sound - TheQuiteFranklyShow

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.